Elloptak és megettek egy pávát az agyontanult közmunkások.. Kettőt tippelhet, kik voltak.. – Mutatjuk:

Spread the love

Megöltek és megettek egy pávát a közmunkások a Heves megyei Kiskörén. A Borisz névre hallgató tollast imádták a turisták, a minap azonban a gazdája szomorú bejegyzést tett közzé arról, hogy kegyetlenül végeztek a kedvencével, írja az Index. “Borisz családunk tagja volt már 5 éve. Mindenki szerette, 4 évet Jászberényben élt, 2020-at pedig egészen idáig Kiskörén töltötte. […] Sajnos a napokban szomorúan vettük tudomásul, hogy elkóborolt vagy ne adj’ Isten elvitték, és többet már nagy valószínűséggel nem látjuk. Az egész várost körbejártuk, szomszédokat kérdeztünk, facebookos, illetve internetes fórumokon is kerestük, hátha tud róla valaki valamit. Legnagyobb szomorúságunkra semmilyen visszajelzést nem kaptunk róla” – írta Borisz tulajdonosa Facebook-oldalán, majd a bejegyzést azzal folytatta: Borisz akár 50 évig is élhetett volna, de sajnos neki csak öt jutott.

Majd így folytatta: A ház előtt dolgozó közmunkás emberek, amíg nem figyeltünk, ellopták, elvitték, és, mint nem olyan régen kiderült, megölték. Szavakban le sem tudom írni, mit érzek most. És most félreértés ne essék. Egy rossz szavam sincs azok felé akik közmunkával foglalkoznak. Nem. Nem ellenük irányul ezen posztom. Szerencsétlen állat 1 kg súlyú sincs összesen, a tollait leszámítva. Értéke körülbelül 100 000 magyar forint. De kérdezem én, még ha nem is ismeri ezt a számot, nem látja, hogy ez egy nemes állat? Ránézésre nem lehet észrevenni, hogy nem egy haszonállatról beszélünk? Ezek az emberek, a primitív hozzáállásukkal, átlagon bőven aluli IQ-jukkal megáldva, csak annyit láttak, hogy egy csirkeszerű állat. Annyi eszük nem volt, hogy eladják egy kereskedőnek, vagy bárkinek, aki ezekkel foglalkozik. Nem. Ők megfőzték azt a ~80 dkg-s állatot. Körülbelül 100 kg húst kaptak volna érte a boltokban… Ezek után, mint akik jól végezték dolgukat, el is mesélték ismerőseiknek, így jutott el hozzánk is az információ. Slusszpoén a végére – a szokásos kártya – ezeknek az embereknek is van választójoguk. Forrás

About admin

Check Also

Jakupcsek Gabin nem fog az idő, 60 évesen úgy néz ki mint egy tinilány

Spread the love Jakupcsek Gabin alig látszik az idő múlása, mintha az évek nem hagytak …