Gáspár Győző idősebbik lánya, Evelin korábban Szijjártó Péter csapatában dolgozott sajtóreferensként, ám az új minisztériumi struktúrában már nem számítanak a munkájára. A választások eredménye után kifejezte, hogy hálás Istennek a lehetőségért. Rendkívüli megtiszteltetésnek és kivételes lehetőségnek nevezte, hogy Magyarország leghosszabb ideig szolgáló külügyminisztere mellett dolgozhatott. Az utóbbi időben nem sokat lehetett hallani róla, de most előkerült.
Gáspár Evelin a 2026-os kormányváltást követően elveszítette a sajtóreferensi pozícióját a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, így az új kabinet felállásával véget ért a diplomáciai és minisztériumi karrierje. Április 12-ét követően, a választási eredmények után napokig teljesen visszavonult az online tértől, és nem osztott meg tartalmakat az idősebbik Gáspár lány.
Előkerült
„Remélem, most már minden kedves honfitársam kiörömködte magát és a szeretetország építésén dolgozik! Velem, köszönöm, minden rendben van! Az életben egyszer fent, egyszer lent vagy. Nem ez az első alkalom, hogy lent vagyok. Számtalanszor álltam már fel, és pont ettől vagyok olyan erős, kitartó és küzdő szellemű ember, mint amilyen vagyok” – írta le az érzéseit április végén.
Budapest