Budapest
Related Articles
Minden reggel kimentem a kertbe, és minden reggel dühösen tértem vissza. Megnyalták a sárgarépát, feltúrták a salátát, sőt, egy babszárat tökéletesen ketté is rágtak. Mozgásérzékelős lámpát is felszereltem, és egy apró nyomkövető kamerát is, biztos voltam benne, hogy ha egyszer elkapom a tettest, végleg el fogom riasztani.
Azt hittem, mosómedve. Vagy róka. Esetleg egy éhes őz. De arra, amit végül találtam, semmi nem készített fel.
Minden azzal kezdődött, hogy a kutyám, Runa nem jött be reggelizni.
Runa sosem volt szokványos kutya. Volt benne egy kevés komondorvér, de nem a fajtája, hanem a lelke volt az, ami mindig is kitűnt. Büszke, önfejű, kissé vadóc – és rendkívül érzékeny. Kölyökként is inkább a veranda alá bújt, még viharban is ott maradt, ha valami miatt úgy érezte, jobb távol maradni.
Amikor az utolsó almából egyetlen kicsi sem maradt életben, Runa megváltozott. Elhagyta a játékokat, nem érdekelte már a labda vagy a fénypontok a réten. Csak aludt, vagy órákig a pajtában gubbasztott. Mintha a világ már nem kínált volna neki semmit.
Azon a reggelen is azt gondoltam, ott lesz a szokásos helyén. Felhúztam a gumicsizmám, magamhoz vettem egy kekszet, és elindultam a pajta felé.
Ahogy benyitottam, a nap első sugarai megcsillantak a porban. A jól ismert illatok – szalma, régi szerszám, kicsit olajszag – betöltötték az orromat. Mégis, valami furcsa volt. Egy halk hang – alig hallható nyüszítés. Lépésről lépésre haladtam a szalmakötegek között, majd leguggoltam a raklapok mellé, amiket már hónapok óta nem mozdítottam.
És akkor meghallottam újra.
– Runa? – suttogtam, félig reménykedve, félig aggódva.
A hang elhallgatott. Aztán megláttam.
Runa összegömbölyödve feküdt, teste feszes volt, mint egy megfeszített íj. Mellső mancsai között két apró valamit szorongatott. Először azt hittem, kölyökkutyák – talán valaki elhagyta őket, és ő megtalálta.
De nem azok voltak.
Kisnyuszik.
Két apró, reszkető kis nyúl, még csukott szemmel, alig lélegezve. És Runa etette őket. Nyalogatta a fejüket, óvatosan melegítette a testével.
Csak bámultam. Még csak mozdulni sem tudtam.
– Mi történt veled, lányom? – kérdeztem halkan, de Runa csak rám nézett, nagy borostyánszín szemekkel. Benne volt a fájdalom. De benne volt valami más is. Elhatározás.
És ekkor vettem észre a vöröses szőrcsomót a raklap mögött. Óvatosan arrébb toltam egy ládát.
Egy felnőtt nyúl feküdt ott. Halott volt.
Nem volt véres, csak… élettelen. Az egyik lába furcsán csavarodott. Úgy nézett ki, mintha az utolsó erejével próbált volna eljutni a kölykeihez – de már nem sikerült.
– Ó, te szegény… – mormoltam.
És abban a pillanatban megértettem.
Nem mosómedve volt. Nem róka. Hanem ez a kétségbeesett anya nyúl, aki heteken át a kertemből hordta el a zöldséget, hogy életben tartsa a kicsinyeit.
És most Runa vette át a szerepét.
Másnap reggel, ahogy a reggeli kávémat kortyoltam a verandán, Runa már nem volt ott. De tudtam, hol van. A pajtához indultam, a kezemben egy kis tál langyos tejjel, és egy kis reszelt répával a nyusziknak. Mikor benyitottam, a félhomályban először csak a szalmakupac mozdulatlanságát láttam, majd egy kis fül rezzent.
– Jó reggelt, anyuka – suttogtam, mire Runa felém emelte a fejét. A tekintete már nem volt riadt. Megismert.
Letérdeltem mellé. A két kis nyuszi szorosan összebújva feküdt, az egyik már nyitogatni kezdte a szemét. Még mindig picik voltak, de már erősebbnek tűntek. Runa csak figyelt, miközben letettem az ételt. Óvatosan félrehúzta a fejét, mint aki tudja, most én jövök.
Aznap délután átjött a szomszédom, Csatár Pista bácsi.
– Hallottam, hogy valami különleges lakók költöztek hozzád – mondta nevetve.
– Azok – válaszoltam, és bevezettem a pajtába. Amikor meglátta a jelenetet, először csak megdöbbent.
– Az ördög vigye el… A Runa… hát te? Nyulakat szoptatsz?
– Úgy tűnik. – válaszoltam csendesen.
Pista bácsi letérdelt, s kezét lassan kinyújtotta.
– Évtizedeket éltem már, de ilyet… ilyet még nem láttam.
A következő napokban a hírek terjedni kezdtek a faluban. Fekete Irma néni, a kisbolt vezetője, már úgy köszöntött:
– Na, mi újság a nyuszis dajkával?
A helyzet különös volt, de valami még különösebb történt: az emberek elkezdtek jönni. Először csak a kíváncsiság hozta őket, aztán valami más. Egyikük virágot hozott Runának. Másik egy takarót. Egy iskolás lány rajzot adott: Runa egy koronával a fején, a nyuszik a lábainál.