Budapest
Related Articles
Az elveszett barát
Rexnek hívták. Egykor volt gazdája, otthona, melegsége. Emlékezett a kisfiú ölelésére, az étel illatára, a sarokban álló puha ágyra. Aztán egy napon minden megváltozott. A parkban sétáltak. A fiú nevetett, dobta a labdát, Rex futott. Elkapta, de mire visszanézett — a fiú eltűnt. Csak idegen arcok, ismeretlen szagok, rohanó lábak maradtak. És a rémület.
Rex órákig kereste a fiút. Ugatott, sírt, futott — de senki nem válaszolt. Az éjszaka hidegen ereszkedett a parkra, ő pedig egy pad alá bújt, éhesen, reszketve, elárulva.
Így kezdődött a bolyongás…
A hosszú évek keserű magánya
Rex megtanult túlélni. Kukákból evett, néha egy-egy jó szándékú ember adott neki falatot. De legtöbbször csak elkergették: „Takarodj! Húzz innen!” Ezek lettek az új nevek, amiket kapott. Nem volt otthon. Nem volt név. Nem volt simogatás.
Egy elhagyott pajtában húzta meg magát, ahol más kóbor kutyák is éltek. Nem fogadták tárt karokkal. De együtt könnyebb volt. Télen melegebb, éhesen kevésbé magányos. Mégis… Rex minden este ugyanarra gondolt: a kisfiúra. Vajon keresi még őt? Emlékszik még rá?