Emlékszel a Mónika Show sztárjára Vámpír Ágira? Rá se ismerni, olyan jól néz ki most

Spread the love

A Mónika Show egy közkedvelt magyar kibeszélő show volt, amit a legtöbb magyar ember nézett a 2000-es ével elején. Az egyik adásának köszönhetően igazi sztárrá vált és a fél ország megismerte „Vámpír Ágit”.

Bár az a jelenet, amelyben Botos Ágnes volt párjával vitatkozott, sosem került adásba, csak az internetre töltötték fel, a karaktere mégis az egykori Mónika Show legnépszerűbb szereplőjévé vált, és őt tartják ennek a szerepnek a megszemélyesítőjének. A sokak által „Vámpír Áginak” nevezett nő szavai szállóigévé váltak.

„Egy Nógrád megyei településen élek albérletben a párommal, akit az interneten ismertem meg évekkel ezelőtt„ – mesélte a Borsnak Ágnes, akinek négy gyermeke és hat unokája lakik a közelében.

Mint mondja, sok bántás éri a mai napig a műsorban való szereplés miatt, ezért is festette haját szőkére, hátha kevesebben ismerik fel.