Budapest
Related Articles
– Ettől a hónaptól kezdve külön kasszán vagyunk – jelentette be Gábor, miközben helyet foglalt az asztalnál.
– Rendben – válaszolta nyugodtan felesége, Éva. Már régóta számított erre. A férfi válaszától Gábor kis híján félrenyelte a falatot.
A frissen sült csirke illata betöltötte a konyhát. Otthonos melegség lengte be a teret, és az aranybarnára sült hús látványa csak fokozta ezt az érzést. Éva óvatosan emelte ki a sütőből a tepsit – ez volt Gábor kedvence, amit az elmúlt tizennyolc év minden péntekén elkészített.
A konyhában halkan csilingeltek az evőeszközök, ahogy 17 éves lányuk, Kata rutinos mozdulatokkal terített. Olyan természetesen mozgott, mintha világéletében ezt csinálta volna.
– Kész a vacsora! – mondta Éva, miközben ügyesen elosztotta a forró csirkét a tányérokra.
Az ajtóban megjelent Gábor. Arca szokatlanul feszült volt, de próbált mosolyogni.
Éva rögtön észrevette a tekintetét. Ennyi év után pontosan tudta, mit jelent az a pillantás. Gábor mindig így nézett, ha valami komoly dolgot akart közölni, de nem volt biztos benne, hogyan fogadják majd.
– Hm, milyen finom illat! – mondta, miközben helyet foglalt az asztalnál. – Egyébként gondolkodtam valamin…
Éva megállt, és a merőkanalat a kezében szorongatva figyelmesen a férjére nézett.
Kata a telefonját bámulta, de egyik fülével már rég őket hallgatta.
– Hallgass csak, drágám… – Gábor levágott egy darabot a szaftos csirkéből, a szájába tette, majd egy pillanatra lehunyta a szemét az élvezettől. – Úgy döntöttem, új alapokra kell helyeznünk a családi költségvetést.
Éva lassan leült az asztalhoz. A mellkasában valami furcsa, tompa szorongás jelent meg.
– Úgy gondolod?
– Igen – felelte Gábor, és letörölte a száját a szalvétával. Látszott rajta, mennyire élvezi, hogy ő irányítja a beszélgetést. – Mostantól külön kasszán leszünk. Mindenki csak abból él, amit maga keres.
A férfi olyan magabiztossággal közölte ezt, mintha valami zseniális forradalmi ötlettel állt volna elő.
Kata felkapta a fejét.
– De anya nem dolgozik…
– Épp ezért – válaszolta Gábor megingathatatlanul –, úgy gondoltam, adhatnék neki egy fix összeget a háztartásra, de a keresetemről én döntök. Szerintem ez teljesen ésszerű.
A konyhában síri csend lett. Csak a falióra ketyegése hallatszott.
– Rendben – mondta Éva csendesen, de határozottan.
Gábor megakadt. Egy pillanatra olyan arcot vágott, mintha félrenyelt volna.
Más reakcióra számított. Sírásra. Dühre. Felháborodásra. De Éva csak nyugodtan evett tovább, mintha épp egy barátnőjével beszélgetne a munkahelyi pletykákról.
– Csak ennyi? – kérdezte döbbenten.
– Mi mást mondhatnék? – Éva felnézett rá. – Hiszen te már eldöntötted, nem?
Kata elmosolyodott, majd gyorsan köhögésbe fullasztotta a nevetést.
– Hát… igen – mormolta Gábor, és valami furcsa nyugtalanság kezdte el belülről rágni.
Másnap reggel Gábor a megszokott mozdulattal nyitotta ki a konyhaszekrényt, hogy elővegye kedvenc olasz kávéját – azt az erős, aromás, kissé kesernyés fajtát, amitől mindig úgy érezte magát, mint egy olasz film főszereplője. De a doboz üres volt.
– Éva! – kiáltott be a hálószobába.