A Házasság első látásra harmadik évadának egyik legmegosztóbb szereplője volt Miló Viki. A világbajnok ökölvívónak nem jött össze a holtomiglan-holtodiglan műsorbeli férjével Attilával, a helyzetet pedig az is nehezítette, hogy a sportolóban a műsor forgatása alatt felidéződött egy régi traumája, ami nagyon megnehezítette neki a kapcsolódást. Bár a házassága sikertelen volt, Miló Viki úgy érzi, új küldetése van.
Balul sült el Miló Viki és Attila házassága a Házasság első látásra című realityben. Bár az ökölvívó próbált esélyt adni férjének, nem volt egyszerű a helyzete.
„A műsor által feljött nekem egy 30 éve elfeledett traumám. Nekem úgy tűnt, hogy egyes nézők a látottak alapján nem tudták átérezni a helyzetet. Ez bántott a legjobban” – mondta Miló Viki, aki meglehetősen vegyes reakciókat kapott az emberektől a traumájára. Úgy gondolja, ez pontosan megmutatja, miért vannak nehéz helyzetben a bántalmazottak.
„Félnek a nők, hogy nem hisznek nekik, vagy őket hibáztatják. Szégyellik magukat, és nem mernek beszélni. Sokkal több emberrel megtörténik ez, mint valójában gondolnánk” – mondta a Borsnak, hozzátéve, hogy a műsor hatására egyre inkább úgy érzi, beszélnie kell a vele történtekről. „Nem maradok csendben! Nagyon fontos, hogy igenis merjük beszélni. Az embereknek meg azt üzenem, hogy egy áldozatot sose hibáztassunk, mert egy áldozat sosem lehet hibás! Hanem segítsük és mindig álljunk ki mellettük.”
Budapest