A Fővárosi Nyomozó Ügyészség megszüntette a Varga Judit volt igazságügyi miniszter magánbeszélgetését tartalmazó hangfelvétellel kapcsolatos nyomozást – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője egy csütörtöki sajtótájékoztatón, Budapesten.
Fürcht Pál főügyész elmondta: az eljárás Magyar Péter, Varga Judit volt férje két, 2024 februárjában született bejegyzésére alapozott feljelentés nyomán indult, amely egy magánszemélytől érkezett.
Az ügyben Magyar Péter mellett tanúként hallgatták ki többek között Varga Juditot, Rogán Antalt és Gulyás Gergely minisztert is, akik egybehangzóan azt állították: nincs tudomásuk arról, hogy korrupciós bűncselekmény kapcsán valakinek feljelentési kötelezettsége lett volna, amit elmulasztott – ismertette a főügyész.
Fürcht Pál tájékoztatása szerint nem volt olyan hivatalos személy, aki a Schadl-Völner ügyben indult büntetőeljárás elindulása előtt tudott volna korrupciós cselekményről. E tekintetben bűncselekmény hiányában szüntették meg a nyomozást – jelezte.
A főügyész a Schadl-Völner-ügy nyomozati irataiból való feltételezett kihúzások kapcsán hangsúlyozta: az ügyiratokat senki sem manipulálta, az ügyészség minden büntetőjogilag releváns adatot a jogszabályi előírásoknak megfelelően értékelt. A megállapított tények szerint a hangfelvételen Varga Judit pletykákat osztott meg férjével – magyarázta a főügyész, aki „képtelenségnek”, illetve „szürreálisnak” nevezte, hogy az anyagból bármit is kihúztak.