A nyugdíjasok által a mindennapokban érzékelt áremelkedés ráadásul az általános mértéknél sokkal magasabb – hívja fel a figyelmet a Portfolión megjelent írásában Farkas András, nyugdíjszakértő. Júliusban a nyugdíjas fogyasztóiár-index a júniusi 11,8 százalékról 13,8 százalékra nőtt, vagyis egy gyors utólagos korrekció – még a novemberi, törvényben előírt emelési kiigazítás előtt – abszolút indokolt lenne – véli a szakértő, aki szerint a szeptemberi emelés mértéke a nyugdíjas infláció és az eddigi nyugdíjemelés különbözete, azaz 13,8 – 8,9 = 4,9% lehetne.
Ez az emelés hozzávetőlegesen 200 milliárdos többletkiadást jelentene a nyugdíjkasszában (és további 30-40 milliárdos plusz kiadási tételt az egyéb juttatásokat biztosító alrendszerekben), amire a fedezetet bőségesen megteremtheti az állam áfa-bevételének a megugró árak miatti elképesztő ütemű növekedése – írja a szakértő.
A nyugdíjasok által a mindennapokban érzékelt áremelkedés ráadásul az általános mértéknél sokkal magasabb, hiszen a fogyasztói kosaruk közel egyharmadát kitevő élelmiszerek ára a júniusi 22,1% után 27%-kal emelkedett júliusban, nem is beszélve egyes élelmiszerek árának 37-66% körüli emelkedéséről – írta Farkas András, és rámutatott, hogy a nyugdíjemelési korrekcióknak kulcsszerepe van abban, hogy a nyugdíjak vásárlóértéke ne szakadjon be, de a korrekció békeidőszakra tervezett eljárása nem megfelelő a jelenlegi veszélyhelyzetben – ezért a nyugdíjak vásárlóértéke a megnyugtatónak szánt kormányzati kommunikáció dacára hónapról-hónapra romlik.