Galambos Boglárka halála: váratlanul, másfél nap alatt vitte el Őt EZ a dolog…

Spread the love

Hosszú betegség után elhunyt Galambos Lajos volt felesége, Boglárka. A lakodalmas zenész és egykori párja több mint két évtizeden át élt együtt, és három közös gyermekük született: Boglárka, István és Lajos. Bár házasságuk véget ért, a közös emlékek továbbra is összekötötték őket. Annak ellenére, hogy Bogi régóta küzdött betegségével, a család mégsem számított arra, hogy az asszony állapota ilyen hirtelen rosszra fordul.

Pénteken délelőtt derült ki, hogy Galambos Lajos volt felesége Galambos Boglárka mindössze 58 évesen, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Lagzi Lajcsi gyermekei édesanyjának halála a családot és a barátokat is váratlanul érte. Egy ismerős most megtörte a csendet, és elárult néhány részletet Bogi utolsó napjairól. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

 

Boglárka hosszú évek óta küzdött a gyilkos kórral, amit 2015-ben diagnosztizálták nála, ennek ellenére nem az ismert betegsége okozta a halálát. Lajcsi korábban beszélt róla, hogy feleségének súlyos tüdőbetegsége szenved. Az asszony közel 10 évig harcolt betegségével, a nyilvánosság előtt sosem mutatta, hogy mekkora küzdelmet vív a színfalak mögött.

Betegsége akkor derült ki, amikor Boglárkát is letartóztatták a férje víz-, gáz-, és áramlopási ügye miatt. Az asszony azonnal kérvényezte, hogy az egészségi állapota miatt helyezzék szabadlábra vagy legalább házi őrizetbe. Az ügyvédei által benyújtott dokumentációból ugyanis kiderült, hogy Boglárkánál 2015 év elején daganatos megbetegedést diagnosztizáltak, ami a légzőszerveit támadta meg.

Két nap alatt romlott az állapota

A tragédia után a Galambos család egyik ismerőse a Borsnak azt mondta, hogy  Boglárka halála váratlanul érte a családot. Lajcsi volt felesége kedden még teljesen jól volt és semmiféle előjelét nem lehetett látni annak, hogy mi vár rá. Az asszony kedd éjszaka lett rosszul az otthonában és szerda reggel került kórházba, ahol mindössze másfél nap alatt romlott le az állapota annyira, hogy csütörtök dél körül elhunyt.

Az édesanya 2022-ben vált el a trombitástól, azóta pedig mondhatni csak a gyermekeinek élt, akikkel nagyon szoros volt a kapcsolata, egyfajta szimbiózisban éltek. A gyerekek végig mellette voltak a kórházban, de sajnos a betegség nagyon gyorsan eluralkodott rajta és hiába reménykedtek abban, hogy ismét felépülhet szeretett édesanyjuk, mindössze két nap alatt bekövetkezett a legrosszabb. Boglárka két fiát Lajost és Istvánt és lányát Bogit összetörte a gyász és teljesen elzárkóznak a nyilvánosságtól.

About admin

Check Also

Hatalmas a boldogság: Döntöttek és bevállalták Hegyi Barbaráék. Mosolyuk mindent elárul

Spread the love Hegyi Barbara és Zorán nagyon szereti az állatokat. Barbarának mindig volt kutya …