Gáspár Virág a top legszebb Magyar nők közé bekerült, és ITT tart már. Ahogy most kinéz, attól mindenki elájult: – Mutatjuk:

Spread the love

Kihirdették a Miss Influencer szépségverseny top 100-as listáját, a versenyzők között pedig Gáspár Virág neve is felbukkant.

Már is többször foglalkoztunk vele, hogy Gáspár Győző és Gáspár Bea legkisebb lánya az elmúlt években megszabadult a súlyfeleslegétől, friss fotói szerint pedig idén még tovább fogyott. Ennek pedig most úgy látszik, hogy meg is lett az eredménye, ugyanis bekerült a Miss Influencer Hungary legjobb 100 tartalomgyártója közé.

A verseny

A világon egyedülálló influenszer-szépségversenyt és tehetségkutatót még januárban rendezték meg Dubajban, a megmérettetésen pedig az is kiderült, hogy a kezdeményezés következő állomása Magyarország lesz. A versenyen azok a 18 év feletti, magyar állampolgársággal rendelkező lányok vehetnek részt, akik minimum tízezres Instagram-követőtáborral rendelkeznek. A fődíj pedig igen kecsegtető, ugyanis amellett, hogy 5 millió forintot vihet haza a nyertes, még egy két főre szóló, all inclusive út is az övé Dubajba.

Szalai Laura – A Nagy Ő című műsorban a csúcsra ért, igaz, Tóth Dávid csak rövid időre rabolta el a szívét. Laura azóta már mással boldog, és egy Miss Influencer címmel építené tovább ismertségét.

 


 

About admin

Check Also

Mindenkihez szólt Magyar Péter.. 1 óra alatt majdnem 15 ezer ember nyomott rá szívecskét

Spread the love Mindenkihez szólt Magyar Péter.. 1 óra alatt majdnem 15 ezer ember nyomott …