Több ponton is eltérés tapasztalható Magyar Péter korábbi, márciusi Facebook-bejegyzése és a frissen nyilvánosságra hozott hivatalos vagyonnyilatkozata között. A legfőbb kérdés az, hogyan tudta a Tisza Párt elnöke jelentős lakáshitelét visszafizetni úgy, hogy közben csaknem 80 millió forintos megtakarítással rendelkezik – miközben korábban azt állította, hogy csak egy kicsivel több pénze van, mint a fennálló tartozása.
Márciusi posztjában Magyar még úgy nyilatkozott, hogy 90 millió forint lakáshitel terheli, és valamivel nagyobb megtakarítással rendelkezik.
A csütörtökön közzétett vagyonnyilatkozatában viszont már sem a tartozás nem szerepel, sem a korábban jelzett értékarány.