Mégis a hatóságoknál kötött ki a Magyar Pétert leköpő férfi ügye. A miniszterelnök ugyan azt mondta, nem haragszik az illetőre a Nyugati pályaudvaron történt incidens miatt és nem is jelenti fel, mégis előbb a rendőrségre, majd az ügyészségre került az eset. Az is tény, hogy nem Magyar Péter tett feljelentést, hanem a hosszú évek óta közéleti ügyekben feljelentéseket tevő Tényi István. A rendőrség választ is adott, mi történik most ebben az ügyben.
Mint ismert, a vasútfejlesztésről szóló Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részleteit ismertette Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Rákospalota-Újpest vasútállomáson, ahová a Nyugati pályaudvarról érkeztek. Mint ismeretes, még indulás előtt egy járókelő leköpte az éppen élő adásban lévő kormányfőt, aki válaszul csak „jó egészséget” kívánt a férfinek. Magyar Péter a Rákospalota-Újpest vasútállomáson úgy kommentálta a történteket, hogy a kormány minden magyar embert képvisel, azoknak pedig, akik a bennük felgyülemlett feszültséget nem tudják levezetni, megértést és vigasztalást kért. Azt is mondta, nem jelenti fel a férfit.
Budapest