HAVI 200 EZER forint egyösszegű támogatás amit szinte bárki megkaphat, de kérvényezni kell!

Spread the love

Az álláskereső részére a törvényben meghatározott feltételek szerint álláskeresési járadék, nyugdíj előtti álláskeresési segély, valamint költségtérítés jár – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője. Célszerű mielőbb kérelmezni az ellátást, lehetőleg már az utolsó munkanapot követően, hogy minél hamarabb folyósítsák számunkra az összeget, mely egy átmeneti segítséget jelent a munkakeresés fázisában.

Dr. Fekete Klaudia kifejtette: a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény alapján a munkaadó részére támogatás nyújtható az általa végrehajtandó csoportos létszámleépítésnek a munkavállaló számára hátrányos következményeit enyhítő intézkedések megtételéhez.

Emellett az álláskereső részére a törvényben meghatározott feltételek szerint álláskeresési ellátásként álláskeresési járadék, nyugdíj előtti álláskeresési segély, valamint költségtérítés jár.

Ők vehetik igénybe

Pontosan ki és milyen feltételekkel veheti igénybe az álláskeresési járadékot? A jogszabály szerint álláskeresési járadék illeti meg azt, aki álláskereső, vagy munkát akar vállalni, de önálló álláskeresése nem vezetett eredményre, és számára az illetékes állami foglalkoztatási szerv sem tud megfelelő munkahelyet felajánlani.

További feltétel, hogy az álláskereső az álláskeresővé válását megelőző három éven belül legalább háromszázhatvan nap jogosultsági idővel rendelkezzen. Jogosultsági időt munkaviszonnyal, illetve vállalkozói tevékenység folytatásával lehet szerezni.

Az álláskeresési járadékot a lakóhely, vagy tartózkodási hely szerint illetékes járási hivatalnál lehet megigényelni. Az ellátás igényléséhez különféle dokumentumok szükségesek – ismertette a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Ilyenek például: az OEP igazolvány, bankszámlaszám, munkáltatói igazolás munkaviszony megszűnése esetén, vagy a munkáltatói igazolás a levont járulékok összegéről.