tt

Botrány! A One Magyarország, azonnali hatállyal megszakítja a Majkával való együttműködését – EZ áll a háttérben

A One Magyarország úgy döntött, lezárja márkanagyköveti együttműködését Majkával. A cég tájékoztatása szerint a döntés hátterében a rapper legutóbbi, nagy port kavart, Campus Fesztiválon előadott performansza áll, valamint az elmúlt időszakban tett közéleti megnyilvánulásai. A közlemény szerint Majka megnyilvánulásai ellentétesek a 4iG Csoport alapértékeivel és szerződésben megfogalmazott elvárásaival, valamint éles …

Read More »

Nyáron rendszeresen eszem dinnyét, ám mióta megtudtam, mit tesz a testemmel..

Nyáron rendszeresen eszem dinnyét, ám mióta megtudtam, mit tesz a testemmel.. A görögdinnye jótékony hatásai a szervezetre Kinek ne futna össze a nyál a szájában egy élénken piros görögdinnye szelet láttán? A nyári forróságban különösen kívánatos gyümölcs hűtve, magas víztartalma miatt pedig remek szomjoltó. A görögdinnye emellett számos jótékony hatással …

Read More »

Drámai hír érkezett Majkáról

Véget ért Majka és a One Magyarország együttműködése: a cég határozottan elhatárolódik a rapper viselkedésétől A One Magyarország hivatalosan is bejelentette, hogy megszünteti márkanagyköveti együttműködését Majoros Péterrel, ismertebb nevén Majkával. A döntés hátterében a rapper Campus Fesztiválon tanúsított, a cég szerint „erőszakos színpadi produkciója”, valamint a közelmúltban tett közéleti megnyilvánulásai …

Read More »

Bajban van Varga Judit? Nagyon durva, ha EZ igaz

Magyar Péter kedden tette közzé a hangfelvételt, amelyen volt felesége, Varga Judit beszél a Völner–Schadl-ügyről. A Diákhitel Központ egykori vezetője korábban azt állította, hogy az egykori igazságügyi miniszternek ebből nem lehet baja. A jogász ügyvédje, Bárándy Péter vitathatónak tartja ezt az állítást.Ahogy az Index beszámolt róla, Magyar Péter kedden újra …

Read More »

Derült égből jött a hír! Közösen hozta meg a súlyos döntést Majka és Hajni – „Mi mindig azt mondtuk, addig leszünk együtt, amíg jól érezzük magunkat”

Közösen hozta meg a döntést Majka és Hajni: Boldog és elégedett az életével Majka felesége, Majoros Hajni, és egy percig sem érzi áldozatnak, hogy a sajátja háttérbe szorult férje karrierje és a családjuk miatt. Amikor eldöntötték, hogy babát vállalnak, Majka feltette a kérdést: otthon tudna lenni a gyerekekkel? Ahogyan Hajni …

Read More »

Nagykőrösi tanárnő halt meg ma reggel.. „Esélye sem volt a feleségemnek” – fennakadt a síneken, majd saját autója…

Tragikus baleset Nagykőrös közelében: vonat ütött el egy tanárnőt Súlyos baleset történt Nagykőrös közelében, ahol egy körülbelül 60 éves tanárnőt elgázolt a vonat, és a helyszínen életét vesztette. A nő autója vélhetően megcsúszott, a sínekre sodródott, majd fennakadt. Bár sikerült kiszállnia a járműből, a közeledő vonat nekiütötte az autót, amely …

Read More »

Életfogytiglant kapott Bryan Kohberger, aki négy egyetemi társát gyilkolta meg álmukban

Az amerikai kriminológia hallgatót, aki 2022-ben megölte négy évfolyamtársát Idaho államban, anélkül, hogy valaha is felfedte volna az indítékait, szerdán életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül. Két és fél év után a 30 éves Bryan Kohberger bűnösnek vallotta magát a 2022 novemberében elkövetett négyes gyilkosságban, és ezzel megúszta a halálbüntetést. …

Read More »

Meghalt Hulk Hogan

Hulk Hogan, a WWE történetének egyik legnagyobb alakja, 71 éves korában elhunyt. Halálát menedzsere, Chris Volo erősítette meg az NBC Los Angeles számára. Elmondása szerint Hogan floridai otthonában, Clearwater városában, szerettei körében hunyt el. Az ikonikus birkózósztár, eredeti nevén Terry Bollea, az 1980-as és 1990-es években vált világhírűvé. A WWE …

Read More »

Andrei Mangra visszatér a botrányát követően a Dancing with the Starsba! ERRE senki nem számított, de Ő lesz a partnere

Lapunk elsőként számolt be róla, hogy november közepén megverték az éjszakában Andrei Mangrát, aki kórházba került, illetve rendőrségi ügybe keveredett, ezzel veszélybe sodorva a Dancing with the Starsban való versenyzését is. Végül ott kellett hagynia a műsort és a táncpartnerét, Szabó Zsófit is, aki mellé Suti Andris ugrott be. Andrei …

Read More »

FIGYELEM, FONTOS BEJELENTÉS! Magyar Péter rendkívüli közleménye!

Ebben a videóban egy igazán fontos és szívet melengető kezdeményezésről lesz szó, amelyben minden egyes magyar ember szerepet vállalhat. Egy olyan ügyről, amely megmutatja, hogy az emberség és az összefogás nem csak üres szavak – hanem valódi tettek, amelyek életeket változtathatnak meg! De miről is van szó pontosan? Az elmúlt …

Read More »

Komoly következménye lett Menczer Tamás tegnapi hőzöngésének!

Üdvözlök mindenkit! Ma egy egészen megdöbbentő politikai eseményről lesz szó, amely hatalmas hullámokat vert Magyarországon. Egy olyan történet, amely tökéletesen megmutatja, hogyan fordulhat visszájára egy politikai provokáció, és hogyan lehet egy támadásból végül hatalmas előnyt kovácsolni. Miről is van szó? Menczer Tamás, a Fidesz egyik legismertebb figurája, nemrégiben egy pécsi …

Read More »