tt

Nagy Feró megszólalt Azahriah „véglényezéséről”: Ennek a kis taknyosnak agyára mehetett a jó dolga

Nagy Feró, a Beatrice Kossuth-díjas frontembere kritizálta Azahriah-t azt követően, hogy a fiatal zenész „értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglényeknek” nevezte a Fidesz szavazóit. Mint a múlt héten írtuk, Azahriah egy (utóbb letörölt) Instagram-posztban „értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglényeknek” nevezte a Fidesz szavazóit. A kijelentésére több közéleti szereplő is reagált, amelyet követően a …

Read More »

Lentner Csaba közgazdász szerint felszálló ágban van a magyar gazdaság

A fogyasztói árak májushoz viszonyítva átlagosan 0,1 százalékkal, az egy évvel ezelőtti állapothoz képest pedig 4,6 százalékkal emelkedtek – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal friss jelentéséből. Lentner Csaba közgazdász elfogadhatónak tartja az inflációs adatokat, az államháztartási mutatók pedig stabilnak mondhatók. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss jelentése szerint az élelmiszerárak összességében …

Read More »

Elfér a tenyeredben, és már megmentette az életed.. Az agyadban található, és fogalmad sincs mi ez

Elfér a tenyeredben… mégis megmentheti az életed.Amit ezen a képen látsz, nem csupán egy artériahálózat.Ez az emberi anatómia egyik remekműve:a Willis-kör. Az agy tövénél elhelyezkedve ez az artériás gyűrű egy létfontosságú oxigéndús vért szállító „autópályát” alkot, amely az agy legérzékenyebb területeit látja el. De ami igazán lenyűgöző benne, az nem …

Read More »

Börtönbe teszi Varga Judit a volt férjét…egyre biztosabb, hogy megtörténhet

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után Az alaptörvény is rögzíti, hogy minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez, védelemhez és gondoskodáshoz. Varga Judit volt igazságügyi miniszter a szerda este megjelent interjúban mesélte el, hogy milyen szörnyűségeket kellett átélnie …

Read More »

Figyelmeztetést adtak ki! A mai nap még a tegnapinál is hevesebb zivatarokra készülhetünk, mutatjuk mi várható

Kis szünet után éjjeltől újból aktivizálódik a légkör, kedden több hullámban ismét zivatarok érkeznek. Csak átmenetileg nyugszik meg a légkör a hétfő délutáni, piros riasztás kritériumait elérő heves zivatarok után. A csendes este után éjszaka a Dunántúlon ismét aktivizálódik a légkör, szórványosan újabb záporok-zivatarok kialakulására számíthatunk a hétfő késő délutáni …

Read More »

Nagy Feró eddig bírta, hatalmas pofont osztott ki Azahriah-nak, amiért nekiment a Fidesz szavazóinak…ÍME

Eddig bírta Nagy Feró, páros lábbal állt bele Azahriah-ba. Sokan felkapták a fejüket Azahriah legutóbbi megnyilvánulására, amikor egy durva hangvételű posztban nekiment a Fidesz szavazóinak. „Értelmileg és mentálisan sérült véglényeknek” nevezte őket. Most Nagy Feró is reagált, és nem is akárhogy fejezte ki magát a Kossuth-díjas rocklegenda – írja a …

Read More »

Most jött a váratlan hír: Senki sem tudta, hogy Szűcs Judith ennyire beteg volt..

A diszkó nagyasszonya éveken át súlyos betegséggel harcolt, amiről a közönség mit sem sejtett. 2021-ben egy ártatlannak tűnő tünet figyelmeztette arra, hogy valami nagyon nincs rendben. Egy kozmetikai kezelés közben panaszkodott szokatlan szájszárazságra, mire a környezetében valaki észrevette, hogy komoly baj lehet. Ott érte az első sokk, amikor kiderült, mennyire …

Read More »

A MÁV vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét

A számos, önmagában is komoly zavart okozó haváriahelyzet miatt vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét a MÁV-csoport Budapesti Területi Igazgatósága – tájékoztatta a Mávinform hétfőn az MTI-t, hozzátéve, hogy a vasúti helyreállítás keddre is áthúzódik; aki teheti, Volán-busszal tervezze utazását vagy halassza későbbre. A közleményben …

Read More »

A magyarok erőszakos ukránosításon estek át, Budapesten ezt jól tudják – erről beszélt Szergej Lavrov a Magyar Nemzetnek adott interjúban

Exkluzív interjút adott Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Magyar Nemzetnek, amelyben az orosz–ukrán háború mellett a magyar–orosz kétoldalú kapcsolatokat is értékelte. Az orosz tárcavezető kifejtette, nem lehetséges a fenntartható rendezés „a konfliktus kiváltó okainak elhárítása nélkül”. Az elmúlt hetekben is erősödött az a narratíva – amelyet Donald Trump amerikai elnök …

Read More »

Megszületett Kafi Rea Milla kisfia: gyönyörű nevet kapott az újszülött

Hosszú várakozás után megszületett Kafi Rea Milla és Kovács Patrik kisfia, aki a Jonatán nevet kapta. A szomáliai származású modellnél végül orvosi segítséggel kellett beindítani a szülést, ami lelkileg megviselte ugyan, de nagyon boldog, hogy végre a karjában tarthatja várva várt kisfiát. „Nehéz volt elfogadni, hogy így lesz. Nem volt …

Read More »