tt

Millióknak csalt könnyeket a szemébe ez a dal, neked is meg kell hallgatni, ha már elvesztetted egy szerettedet

Russell Watson angol tenor, de nem csak operaénekes, popdalokat tartalmazó lemezeket is kiadott karrierje során. Bár gyerekkorától kezdve énekelt, hosszú ideig nem törekedett hivatásos karrierre énekesként. Első albuma 2001-ben jelent meg, és mostanra összesen tizenhárom stúdióalbumot adott ki. Russell Watson 2011-ben a londoni Royal Albert Hall hangversenyteremben adott koncertet, és …

Read More »

Embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan, apaként (is) csődöt mondott

Ha azt akarjuk tudni, hogy Magyar Péter hogyan vezetné az országot fölösleges rászavazni, elég ha megnézzük, hogyan bánik a családjával. Hogyan tesz magasról arra, hogy a fiát éppen külföldön műtik, majd hazudik róla. Mert ne legyenek kétségeink, hazudik. Magyar Péter fia egy nemzetközi focitornán súlyos sérülést szenvedett. A srácot azonnal …

Read More »

Már a neve is megvan! Ez lehet Erdő Péter neve pápaként

Ferenc pápa halála után a világ figyelme újra Rómára irányul. A katolikus egyház legnagyobb eseménye, a konklávé hamarosan megkezdődik, és egyre több találgatás lát napvilágot arról, ki lehet a következő egyházfő. A lehetséges jelöltek között egy magyar név is egyre gyakrabban felmerül: Erdő Péter bíborosé. Erdő Péter, mint lehetséges pápa …

Read More »

Jakupcsek Gabi lemondta az egyik megjelenését, miután megtudta, hogy Magyar Péter is ott lesz! Jött is a válasz – Így reagált Magyar

A műsorvezető a hétvégén egy női konferencián vett volna részt, ahol arról beszélt volna, hogy mit jelent a 21. században a család. Azonban miután megtudta, hogy a rendezvényen felszólalt volna egy aktív politikus is, Magyar Péter, inkább úgy döntött, hogy lemondja a fellépését. Jakupcsek bejelentése után, TISZA Párt politikusa is …

Read More »

65 éves vagyok, és ez az étel megfiatalította a bőröm ,visszaadta a látásomat, eltávolította a zsírt a májamból és megtisztította a vastagbelem 😊 Csak az udvarias tagok köszönik meg a receptet 😊 Recept az első kommentben

65 éves vagyok, és ez az étel megfiatalította a bőröm ,visszaadta a látásomat, eltávolította a zsírt a májamból és megtisztította a vastagbelem Csak az udvarias tagok köszönik meg a receptet Recept az első kommentben Titkos szuperzöldség: Miért kéne minden nap zellert enned? A zeller, vagy ha trendi akarsz lenni, zeller …

Read More »

Az anyós és a férj Dubaiba repültek a menyük pénzén, magára hagyva őt a gyerekekkel. Ám ekkor Krisztina elővette a lakás papírjait… és tárcsázta AZT a számot!

Krisztina a szakadt kanapé szélén üldögélt, és régi fényképeket nézegetett   Krisztina a szakadt, besüppedt kanapé szélén ült, kezében egy régi, megsárgult fényképalbummal. A lakásban gyógyszerszag keveredett az idő múlásának átható szagával – ez a nehéz illat valahogy beleitta magát a falakba az évtizedek során, amíg a nagymamája itt élt. …

Read More »

Világszenzáció!Andreán a 34 éves magyar lányon ámul a világ: Andrea sorra nyeri az aranyérmeket

Világszenzáció!Andreána 34 éves magyar lányon ámul a világ: Andrea sorra nyeri az aranyérmeket   𝐕𝐢𝐝𝐞𝐨́ 𝐚 𝐡𝐨𝐳𝐳𝐚́𝐬𝐳𝐨́𝐥𝐚́𝐬𝐨𝐤𝐧𝐚́𝐥!Mórocza Andrea történelmet írt az Ultrabalatonon: női futóként az abszolút első helyen ért célba! Hatalmas sporttörténelmi pillanatot ünnepelhetünk: Mórocza Andrea nyerte az idei Ultrabalaton egyéni versenyét, méghozzá nemcsak a női kategóriában, hanem az abszolút …

Read More »

Zalatnay Saroltán nem fog az idő, 76 évesen úgy néz ki mint egy tinilány

Gyönyörű nő lett Zalatnay Saroltából!Elállt a lélegzetünk! Leesett az emberek álla!Tuti tovább plasztikáztatta magát ! Cini 74 éves, bomba formában van, nemrég még az Instagramon is megjelent, ahol néhány nap alatt többezer követőt szerzett. Büszkén vállalja a korát   „Fiatal koromban a nagyon mini szoknyát én hoztam be a divatba, …

Read More »

Megható pillanatot osztott meg Demcsák Zsuzsa – egy korszak zárul le

Érzelmes pillanatokat osztott meg követőivel Demcsák Zsuzsa: az Instagram-oldalára feltöltött videón lányával, Tamarával látható, amint élete első báli ruháit próbálja. A 19 éves Tamara hamarosan leérettségizik, és szalagavatóra készül – az ünnepi alkalomra pedig természetesen édesanyja is vele tartott, hogy együtt válasszák ki a tökéletes ruhát.     A műsorvezető …

Read More »

Egy nap alatt összegyűlt Pankotai Lili bírságának többszöröse

Az aktivista 123 500 forintos büntetést kapott egy demonstráción való részvétel miatt. A közösségi támogatásból a Pride-os bírságok kifizetésére is szánnak pénzt. Pankotai Lili közösségi oldalán számolt be arról, hogy sikerült összegyűjteni a bírsága összegének többszörösét, vette észre a Blikk. A fiatal aktivista elmondta, hogy a támogatásnak köszönhetően nemcsak a …

Read More »

Cigánytelepről az ország leghíresebb roma pékjéig- Gusztáv elhatározta, hogy nyit egy pékséget, és sikerült is neki!

Cigánytelepről az Magyarország leghíresebb roma pékjéig- Gusztáv elhatározta, hogy nyit egy pékséget, és sikerült is neki! . Nincs megállás: sikert sikerre halmoz az ország kedvenc roma pékje Galamb Alex folyamatosan halad előre, és régi álmát váltotta valóra. Galamb Alex nevét az ország a Covid-járvány idején ismerhette meg, amikor sütőfoglalkozásokat szervezett …

Read More »