Elhunyt Gereben András, az Equilor Befektetési Zrt. elnöke – közölte a cég, ami szerint a pénzügyi szakember tragikus hirtelenséggel hunyt el. Néhány hete a Tiborcz Istvánhoz került Gránit Bank Zrt. 50%+1 szavazatnyi részesedést szerzett az Equilor Befektetési Zrt.-ben. Azt ígérték, változatlan menedzsmenttel mennek tovább. Lehet ők is kedvet kaptak a …
Read More »tt
Szerény körülmények közé költöztek, ekkora lakásba kellet bezsúfolódniuk Kordáéknak:
Szerényebb körülmények közé költözött, 300 négyzetméteres villáját egy 150 négyzetméteres lakásra cserélte Korda György és Balázs Klári. A házaspár a költözés ellenére marad a II. kerületben, a villa pedig ugyan hiányozni fog nekik, nagy izgalommal várják már az új otthonukban töltött időt. Ahogyan arról az Index is beszámolt, a házaspár …
Read More »Eltörlik az ársapkát? Ennyi lesz 1 liter olaj, 1 kg cukor, és 1 kg hús ára..
Az árstopot a kormány legutóbb október 1-jéig hosszabbította meg. Raskó György szerint ha megszűnik az élelmiszerárstop, akkor 1300-1400 forintra drágulhat majd az étolaj. A közgazdász mindemellett azt valószínűsítette, hogy az árstopot nem azonnal, hanem fokozatosan, lépésről lépésre fogja megszüntetni a kormányzat, de az áremelkedés még így is hatalmas terhet jelent …
Read More »Gyógyíthatatlan beteg Hernádi Judit.. ” semminek semmi értelme már…”
A Jászai Mari-díjas színésznő, Hernádi Judit évről évre egy megpróbáltatással teli hónap elé néz, hiszen számára igazi pokoljárást jelent az augusztus. A nyár végének közeledtével ugyanis rendre kiújul a több mint húsz éve tartó depressziója, de már nem küzd ellene – írja a Star magazin. #M898468ScriptRootC1567409 { min-height: 300px; } …
Read More »Kitálaltak a szomszédok.. Mazsi állandóan üvöltözött Berkivel, aki esténként a teraszon sírt – videóval
Újabb megdöbbentő részletek derültek ki Berki Krisztián utolsó napjairól, és beigazolódni látszik a gyászoló édesanya aggálya: Berki szomszédjai szerint Mazsi a halála előtt két nappal megfenyegette Berkit, hogy börtönbe juttatja. Berki Krisztián édesanyja, Júlia és özvegye, Mazsi között az utóbbi időben elmérgesedett a viszony. A szombaton megjelent Blikk hasábjain a …
Read More »A kormány ismét pénzt oszt a nyugdíjasoknak, most EKKORA ÖSSZEGGEL kedveskedik nekik:
A kormány ismét pénzt oszt a nyugdíjasoknak, most EKKORA ÖSSZEGGEL kedveskedik nekik: Novemberben jön a nyugdíjprémium és az infláció miatti kiegészítés is, de még így is rosszabb helyzetben lehetnek a nyugdíjasok, mint tavaly ilyenkor. A Menedzsment fórum kiszámolta, hogy mennyi plusz pénzre számíthatnak a nyugdíjasok novemberben. Ebben a hónapban ugyanis …
Read More »Újabb drágulás! Dobsz egy hátast, ha meglátod mennyibe kerül egy doboz cigeratta. Nincs mese, luxus a pöfékelés…
Újabb áremelést publikált a magyarországi cigaretta árakért felelős intézmény, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága. Számos népszerű cigarettamárka egy dobozának az ára már átlépte a 2000 Ft-ot is. Mutatjuk az aktuális cigaretta árakat! – írja a penzcentrum. #M898468ScriptRootC1567409 { min-height: 300px; } A Pénzcentrum oldalán hosszú listán szerepelnek az új árak, …
Read More »Halála előtt 1 nappal Berki megverhette Mazsit, rendőrségi eljárás indult
A bejelentő magánindítvánnyal élt. Berki Krisztián május 6-i halálát megelőző időszakban arról szóltak a hírek, hogy nem teljesen felhőtlen a házassága Berki Mazsival, másodszülött kislánya anyjával. A Blikk megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya megerősítette a lap értesüléseit, miszerint néhány nappal a médiasztár halála előtt kihívták őket a házaspár lakcímére. …
Read More »Leesett az emberek álla, gyönyörű nő lett Smith Mária. Ilyen lélegzetelállítóan fest most:
Smith Mária friss fotóin egyszerűen gyönyörű. Lélegzetelállítóan fest eleganciájával, mosolyával. Szinte sugárzik és ragyog. Remek a ruhaválasztása, a sminke. #M898468ScriptRootC1567409 { min-height: 300px; }
Read More »Leesett az emberek álla! Soha nem látott mértékű béremelés jöhet Magyarországon, ilyen fizetésekre számíthatunk:
Az infláció növekedésével összhangban soha nem látott mértékű, 11 százalékos béremelésre készülnek a kkv-k – derül ki a K&H kkv bizalmi index 2022 második negyedéves eredményeiből. Emellett egyre több cég tervez béren kívüli juttatást is adni munkavállalóinak. Több pénzt kereshetnek a kkv-szektor munkavállalói. A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő …
Read More »Orbán Viktor friss bejelentést tett
Orbán Viktor hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Porfirije szerb ortodox pátriárkát, aki a látogatás során átadta a magyar miniszterelnöknek a Szent Száva Érdemrend arany fokozatát – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Az indoklás szerint az elismerést Orbán Viktor a kereszténység védelmében Magyarországon és Európa-szerte tett erőfeszítéseivel, a …
Read More »7 ember meghalt a ma reggel történt Kunfehértói vonatbalesetben. Helyszíni képek
Hétre nőtt a hétfő reggeli Kunfehértónál történt vonatbaleset áldozatainak száma. Az Opel Corsában ülők közül ugyanis senki sem élte túl a balesetet – mondta megkeresésünkre Hürkecz Zoltán, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr- főkapitányság szóvivője, aki megerősítette, hogy férfiak és nők is vannak az áldozatok között. A vonaton utazók közül senki sem …
Read More »Néhány hete Tiborcz részesedést szerzett abban a cégben, aminek az ügyvezetője hirtelen meghalt..
Elhunyt Gereben András, az Equilor Befektetési Zrt. elnöke – közölte a cég, ami szerint a pénzügyi szakember tragikus hirtelenséggel hunyt el. Néhány hete a Tiborcz Istvánhoz került Gránit Bank Zrt. 50%+1 szavazatnyi részesedést szerzett az Equilor Befektetési Zrt.-ben. Azt ígérték, változatlan menedzsmenttel mennek tovább. Lehet ők is kedvet kaptak a …
Read More »15 ször annyiért kapják a gázt a táv hővállalatok.. ez a paneleket érinti a legjobban. Te panelben élsz, akkor most figyelj..
Gondban lehetnek a panellakásban élők, tizenötször annyiért juthatnak gázhoz a fűtési szezon kezdetétől a távhővállalatok, mint tavaly. A tavaly májusi 20 euró/MWh-s gázár után idén augusztusban 300 euró/MWh-s áron rögzítette a földgáz referencia költséget a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal- közölte az Atlatszo.hu. Mindezzel nehéz helyzetbe kerülnek a szolgáltatók, a …
Read More »Várkonyi Andrea vallomása a szakításról: Nekem többet ért a méltóságom és a tartásom
Az elmúlt években óriásit fordult Várkonyi Andreával a világ – bátor döntések sorát hozta meg a munkájában és a magánéletében. Megérte a váltás, mert azóta mintha szárnyakat kapott volna. Míg sokan nem mernek kilépni egy kapcsolatból, nem merik otthagyni a biztos munkahelyüket, a műsorvezetőnek mindkettőhöz volt bátorsága. – Sokszor hoztam …
Read More »