Budapest
Related Articles
A tél azon a napon különösen kegyetlen volt. A hideg úgy vágott az ember arcába, mintha emlékeztetni akarna arra, milyen törékenyek is vagyunk valójában. Az utcán sétálva vettem észre őt: egy idős nénit, aki csendben állt a járda szélén. Előtte, a földön egy fekete láda hevert, benne néhány szem zöldség. Nem volt kiabálás, nem volt hívogató szó, csak a hallgatás és a hideg.
Valami megállított. Odaléptem hozzá, és megkérdeztem tőle, mire lenne szüksége. Először csak rám nézett, mintha nem tudná eldönteni, szabad-e válaszolnia. Aztán halkan beszélni kezdett. A szavai egyszerűek voltak, mégis súlyosak. Ahogy mesélt, a szeme megtelt könnyel. És akkor valami eltört bennem is. Ott álltunk egymással szemben, két idegen, és mégis együtt sírtunk a hideg utcán.
Nem mondtam sokat. Csak elsétáltam a közeli Sparba. Bevásároltam mindent, amit elmondott, sőt még egy kicsivel többet is. Amikor visszamentem hozzá, remegő kézzel adtam át a szatyrokat. Először tiltakozott. Azt mondta, nem fogadhatja el. Aztán sírva mégis magához szorította őket. A könnyei az én szemembe is visszakúsztak.
Akkor rám nézett, és azt mondta:
„Mondd meg a szüleidnek, hogy jó munkát végeztek.”
Ez volt a vége. Nem tudtam mit válaszolni. Csak bólintottam.