Muri Enikő kendőzetlen őszinteséggel szólt hozzá a közélethez – és Magyar Péter sem úszta meg a kritikát! A Sugarloaf énekesnője, Muri Enikő nemrég a Patrióta YouTube-csatorna „Véleményvezér” című műsorának vendége volt, ahol a műsorvezető, Filep Dávid társaságában több aktuális politikai és közéleti témát is kiveséztek. Az interjú során szóba került a Fidesz Harcosok Klubján való fellépése, a Himnusz előadása – és nem mellesleg Magyar Péter is, akiről Muri meglepően éles szavakkal nyilatkozott. „Nem félek semmitől, nem bánok semmit” – jelentette ki határozottan az énekesnő, hozzátéve: nem hajlandó lehajtott fejjel járni csak azért, mert politikai meggyőződése egyeseknek nem tetszik.
Emlékezetes, hogy Muri korábban már kereszttűzbe került egy közös fotó miatt Orbán Viktorral, most pedig ismét vihart kavart a fellépésével a Fidesz rendezvényén. Szerinte „ez az ország kezd olyan hellyé válni, ahol már kimondani sem lehet, ha valaki kormánypárti, mert rögtön megbélyegzik.” Ezzel kapcsolatban keserűen jegyezte meg: „Ha ezt az ember nyíltan ki meri mondani, akkor már érezheti nagyjából a kést a hátában.” De a beszélgetés egyik legmeglepőbb pontja az volt, amikor Magyar Péter került szóba.