„Imádtam, de ennyi volt!” – drámai bejelentést tett Mikes Anna

Spread the love

Mikes Anna visszalépett a Dancing with the Stars parkettjéről: “A csúcson kell abbahagyni”

Elindult a Dancing with the Stars legújabb évada, amelyben már az első kieső páros is megvan: Kamarás Norbert és Sebesi Daniella búcsúzott a műsortól. Az ötödik évad azonban más meglepetést is tartogatott: kiderült, hogy a népszerű profi táncos, Mikes Anna idén nem lép parkettre. Döntése sok találgatást indított el, de most először és talán utoljára, a TV2 stábjának elárulta, miért hozta meg ezt a lépést.

Mikes Anna számára a Dancing with the Stars négy évada nemcsak egy műsor, hanem egy meghatározó, életre szóló élmény volt. „Ez a négy év hozzá tett az életemhez” – kezdte Anna, hozzátéve, hogy kezdetben sokat hezitált az első felkérés elfogadásán, de most visszatekintve örül, hogy igent mondott. A táncosnő azt is megosztotta, hogy visszalépése egy jól megfontolt, meggondolt döntés volt, amit nem bánt meg.

– mesélte a profi táncosnő, majd így folytatta:

− Ez egy jól megfontolt, meggondolt döntés volt, úgyhogy mivel én hoztam meg ezt a döntést, hogy azt választom, nem szerepelek idén a műsorban, ezért ez nem érint engem rosszul. Biztos, hogy furcsa lesz, amikor majd belenézek vagy nézem, hogyha otthon leszek egy ilyen hétvégén, hiszen mégiscsak 4 éven keresztül az életem része volt és nagyon-nagyon szép emlékeket adott hozzá az életemhez és nagyon sok emberrel ismerkedtem meg, nagyon sok barátság született és ez egy nagyon jó periódusa volt az életemnek – tette hozzá.

Anna szerint az első évad egy fantasztikus bemelegítés volt, mely során mindenki képet kapott arról, hogy miről is szól a táncos showműsor. A második évadot így már rutinosan kezdhették a profi táncosok új partnereik oldalán.

Szép emlékek és életre szóló élmények mellett, azonban a pontot az i-re a 4. évad tette fel. A táncosnő Krausz Gábor oldalán szállt versenybe, akkor még mit sem sejtve arról, hogy sokkal többet kap majd, mint valaha is gondolta.

A győzelmünkkel Gáborral, illetve a szerelmünkkel, ennek így kell vége lennie. Ez az i-re a pont, a csúcson kell abbahagyni. Azt gondolom, hogy nagyon elegáns és méltó befejezése a táncos szereplésemnek a negyedik évad és többet és jobbat nem is kívánhatnék magamnak

– nyilatkozta Mikes Anna a Tényeknek.

About admin

Check Also

Hatalmas a boldogság: Döntöttek és bevállalták Hegyi Barbaráék. Mosolyuk mindent elárul

Spread the love Hegyi Barbara és Zorán nagyon szereti az állatokat. Barbarának mindig volt kutya …