Nincs sorompó: Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Czendrei Péter alezredes a balesettel kapcsolatban elmondta, hogy Zalaegerszegen a szeméttelep felé vezető útszakaszon történt a baleset azon a részen, ahol nincsen sorompó. Vizsgálják a baleset körülményeit: Itt hajtott a személygépkocsi vezetője a sínekre, ahol a Citedella expressz, nemzetközi gyorsvonat közlekedett. A balesetben egy férfi és egy nő, az autó sofőrje és utasa is súlyosan sérültek, de a rendőrség információi szerint nincsenek életveszélyben. A baleset körülményeit a hatóság vizsgálja.
Iszonyú vonatbaleset történt Magyarországon, most mentik.. – RÉSZLETEK:
Iszonyú vonatbaleset történt Magyarországon: Csaknem 100 métert tolta maga előtt a vonat azt az autót, amely hétfő kora délután ütközött az InterCity-vel. Nagy szerencséje volt a sofőrnek, túlélte a balesetet, de nagyon súlyosan megsérült. Az autó utasa könnyebben sérült. Vonattal ütközött. Személyvonat elé hajtott egy gépkocsi Zalaegerszegen, az Október 6. térnél, a bevásárlóközpont mögötti vasúti átjáróban. A kocsiban ketten utaztak, a vezetőt a zalaegerszegi hivatásos tűzoltók a mentőkkel együttműködve emelték ki a járműből. A vonat negyvenöt utasáért mentesítő autóbuszjárat érkezett.