Judit az a 6 gyerekes nő, aki megszülte az újszülöttjét, és elásta a saját kertjükben..népharag zúdult rá, elárasztották a közösségi oldalát a fenyegetők

Spread the love

Egy ház kertjében találtak rá elásva egy halott kisbabára a rendőrök Lovászpatonán. A helyiek szerint az anya, aki nem akarta a kicsit, a terhességét is próbálta eltitkolni, ugyanis korábban már 6 gyereke született.

Egyelőre arra nem derült fény, hogy a kicsit megölték-e vagy már halva született, de a rendőrség nyomozást indított az ügyben. Kiderült az is, hogy az anya többi gyermeke jelenleg állami gondozásban van.

„Az ajtóval szemben van egy sárga földkupac, ott volt elásva a kisgyerek”

– mondta egy helyi lakos a Tények kameráinak.

 Hosszú börtönévek várhatnak a horroranyára, aki két csecsemőjével is végzett

Hosszú börtönévek várhatnak a horroranyára, aki két csecsemőjével is végzett

A 28 éves nő állítólag nem tudta elvégeztetni az abortuszt, mert már túl volt a 12. héten. A nő azonban nem akart újabb gyermeket. Kiderült, hogy a férj korábban egy jól fizető munkahelyen dolgozott, de nem gondozták a gyerekeket rendesen.

Egy harmadik helyi lakos elmondta, hogy az anya és az apa is züllött életét él, a drogot és az alkoholt sem vetik meg, különösen, ha együtt vannak. A holtan talált kisbaba anyját szerdán napközben hallgatták ki a rendőrök.

A rendőrség büntetőeljárást indított.

Judit a napokban segítségkérő üzenetet tett ki, mert ellopták a kerékpárját, aki tud segíteni neki, itt teheti meg:

https://www.facebook.com/juditt.tardi/posts/pfbid02mZkJ2fc7kVYtcgZJNnecnaCUNF6osXTyfm5rRyWN5tv5gb4uX79A1a87MpNaSmdTl

About admin

Check Also

Rubint Rékát smink nélkül videózta le a férje.. többen megijedtek, és azt hitték Norbinak új párja van…videó

Spread the love Ennyire torzítja a valóságot a smink.. Rékát konkrétan többek nem ismerték fel …