Kapitány István bejelentette! Indul az átfogó vizsgálat, az egykor Szijjártó Péterhez tartozó…

Spread the love

Átfogó jogi, működési és gazdálkodási átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél – jelentette be Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebbok oldalán. A vizsgálat során kiemelten ellenőrzik majd, hogyan használta fel a közpénzeket a három szervezet, amelyek korábban Szijjártó Péter minisztériuma alatt működtek.

Korábban a Külgazdasági és Külügyminisztérium alá tartozó három intézmény – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség – az új kormányzati struktúrában a Kapitány István vezette Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működik – írta a hvg.hu.

A miniszter Facebook bejegyzése szerint a most induló folyamat elsődleges célja annak biztosítása, hogy ezek a szervezetek a lehető legnagyobb hatékonysággal, átláthatósággal és eredményességgel szolgálják a magyar gazdaság érdekeit, hatékonyan segítsék a hazai export növekedését, valamint aktívan ösztönözzék a magas hozzáadott értékű beruházások megvalósulását.