Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere pénteken a rendőrség előtt tesz vallomást, miután gyanúsítottként idézték be a Budapest Pride felvonulás szervezésével összefüggésben. A politikus nem mindennapi módon készül az alkalomra: egy szivárványszínű Budapest-logóval díszített pólóban jelenik meg, amiről egy fotót is közzétett közösségi oldalán.
„Az ember vegyen fel rendes ruhát, ha kihallgatásra megy” – írta Facebook-posztjában a főpolgármester, ezzel is jelezve, hogy szerinte mit jelent ma Magyarországon kiállni az emberi jogok mellett.
Karácsony csütörtöki bejegyzésében egy fontos történelmi eseményre is felhívta a figyelmet: ötven éve, augusztus elsején fogadta el 35 ország a Helsinki záróokmányt, amely az emberi jogok és a béke egyik legfontosabb nemzetközi dokumentuma.