Kiderült az igazság! Ilyen a kapcsolata Berki Mazsinak és Hódi Pamelának a temetés után

Spread the love

A nagymama fontos dolgot határozott el, amit minden erejével meg fog valósítani.

Mint ahogyan arról már korábban mi is beszámoltunk, május 26-án végső búcsút vettek Berki Krisztiántól a Farkasréti temetőben. Az üzletember mindig is azt szerette volna, hogy két kislánya jó kapcsolatot ápoljon egymással. Bár Pamela és Mazsi között most jó a viszony, elképzelhető, hogy a jövőben akadnak nézeteltérések a gyermeknevelés terén. A nagymama azonban egy fontos döntést határozott el fia, Krisztián emlékére:

“Úgy tűnik, az unokáim édesanyjai egymásra találtak, a gyász összehozta őket, és remélem, ez így is van. Sajnos, előfordulhat, hogy mivel a fiam, aki az összetartó kapocs volt a két kislány között, elment, nekem kell átvennem a szerepét. Nagyon szép volt, amit Mazsi mondott a temetésen, hogy megígérte a fiamnak, jó testvérek lesznek a lányok, de félek, hogy ezt nem lesz egyszerű kivitelezni, mert a két anya kapcsolata mindig is feszült volt. Egyelőre lefoglalja őket a gyász, de őszintén, nem tudom, mit hoz a jövő. Mindenesetre én azon leszek, hogy mindkét unokámnak fogjam a kezét, és úgy nőhessenek fel, ahogyan Krisztián szerette volna: testvérekként” – mondta Júlia asszony.

Forrás

Az alábbi gombokkal oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!

About admin

Check Also

Rubint Rékát smink nélkül videózta le a férje.. többen megijedtek, és azt hitték Norbinak új párja van…videó

Spread the love Ennyire torzítja a valóságot a smink.. Rékát konkrétan többek nem ismerték fel …