Budapest
Related Articles
Az aprócska faluban, ahol mindenki ismert mindenkit, élt egy idős asszony, Piroska néni. Piroska néni sosem ment férjhez, és gyerekei sem születtek, ám nem bánta – élete során mindig a szeretet más formáit találta meg. Leginkább a cicákban.
Hat szőrös kis társ volt a családja: Cirmi, Pötyi, Morzsi, Folti, Mazsi és Tappancs. Mindegyiket apró kölyökként találta az utcán, szélfútta sarkokban reszketve vagy árokparton sírva. Piroska néni gondoskodott róluk, meleg otthont adott, és minden egyes nap külön beszélgetett velük, mintha valódi emberek volnának.
Egyik nap azonban, amikor már úgy érezte, hogy teljes a kis családja, sorsfordító találkozás várta.
Az eső zuhogott, a szél cibálta a kopott régi házak ereszeit, amikor Piroska néni a piacról hazafelé tartott. Kosarában friss kenyér, egy kis sajt, és néhány üveg házi lekvár lapult. Már majdnem hazaért, amikor furcsa, keserves nyávogást hallott az egyik bokorból.
– Mi a csoda lehet ez? – torpant meg, és körülnézett.
A bokor tövében, vizesen, reszketve, egy aprócska szürke szőrgombóc ült. A cica, amint meglátta az idős asszonyt, hangosabban kezdett sírni, mintha csak azt akarná mondani: „Kérlek, vigyél haza!”
– Jaj, te szegényke… Hát hogy kerültél ide? – hajolt le Piroska néni, és óvatosan a karjába vette a nedves kis állatot. – Ne félj, drágaságom. Most már minden rendben lesz.
A kiscica meglepően könnyen hagyta magát megfogni, sőt, dorombolni kezdett, ahogy Piroska néni a mellkasához szorította.
Így hát nem volt kérdés: a kis szürke bundás hazakísérte az asszonyt.
Otthon, a nagy találkozás
Amint beléptek az aprócska, meleg konyhába, Piroska néni rögtön elővett egy puha törölközőt, és gyengéden megtörölgette a cicát.
A többi macska kíváncsian gyűlt köréjük, de amikor közelebb értek, valami furcsa dolog történt: mindannyian megtorpantak.
Cirmi, aki általában az első volt az újonnan érkezők üdvözlésében, most a füleit hátracsapta, és hátrálni kezdett.
Pötyi sziszegve bújt be az asztal alá.
– Hát ti meg mi bajotok van? – nézett értetlenül körbe Piroska néni.
Ám a kiscica tovább dorombolt az ölében, mintha ő semmit nem érzékelne a feszültségből.
– Te különleges vagy, ugye? – mosolygott az asszony, és úgy döntött: ez a szőrgombóc marad.
Nevet is adott neki: Szürke.
Szürke növekedése
Az elkövetkező hetekben Szürke elképesztő ütemben nőtt. Míg a többi macska békésen evett és lustálkodott, Szürkének mindig több kellett. Minden étkezésnél kétszer annyit evett, mint társai.
Piroska néni egy este le is ült a konyhaasztalhoz, miközben a cicák körülötte sündörögtek.
– Mondjátok meg, Szürke… – sóhajtott az asszony, miközben Szürke újabb adag főtt csirkét követelt. – Te biztos, hogy nem valami titkos óriás vagy?
A szomszédok is felfigyeltek rá.
Marika néni, aki a szemközti házban lakott, egyszer átjött egy tálca frissen sült pogácsával.
– Te Piroska, ne haragudj, hogy beleszólok, de… ez a macska nem nő túl gyorsan?
– Én is észrevettem – bólintott az asszony. – De hát biztosan jól érzi magát, azért nő ilyen szépen.
Marika néni összehúzta a szemöldökét.
– Nem lehet, hogy Maine Coon? Azok ilyen nagyok. Olyan szép sűrű bundája van…
– Maine Coon? – nevetett Piroska néni. – Ugyan, ugyan! Egy ilyen drága macska nem kószálna csak úgy az utcán!
A falu pletykái
A következő hónapokban Szürke egyre nagyobb lett. Nem csak a mérete volt feltűnő – a mozgása is más volt: hangtalan, mégis villámgyors. Ha játszani támadt kedve, egyetlen ugrással átvetette magát a kerítésen, vagy felpattant a magas kamráspolc tetejére, ahová még Morzsi, a legfürgébb macska sem tudott eljutni.
A faluban egyre többen kezdtek sutyorogni.
– Láttad azt a Szürkét? Esküszöm, nagyobb, mint egy kutya! – mondta Józsi bácsi a kocsmában.
– Én meg láttam, ahogy elkapott egy patkányt, akkora volt, mint egy cipő! – tette hozzá Laci, a postás.
– Szerintem az nem is macska – vélekedett Zsuzsi néni, a bolt eladója. – Valami más… valami vad!
Persze Piroska néni nem törődött az ilyesmivel. Ő csak a szeretetet látta Szürkében, aki esténként az ölébe kuporodva dorombolt, mint egy békés kisbárány.
– Akármi is vagy, te vagy az én kicsi védelmezőm – súgta neki mosolyogva.
Szürke válaszként hatalmas fejét a tenyerébe nyomta, és lehunyta a szemét.
A betörők éjszakája
A falu békés volt – legalábbis eddig. Az emberek ritkán zárták kulcsra az ajtóikat. Úgy tartották, itt mindenki ismer mindenkit, nincs mitől félni.
De aztán hírek kezdtek terjedni arról, hogy idegenek kóborolnak a környéken. Két férfi – alacsonyak, borostásak – idegenek voltak mindenki számára. Állítólag éjszaka járták a falut, és figyelték, hol könnyű a bejutás.
Egyik este, amikor a falu már elcsendesedett, a két alak Piroska néni házához lopakodott. Látták, hogy az ajtó nincs bezárva – csak a szúnyogháló tartotta őket vissza.
– Gyerekjáték lesz – súgta az egyik, akinek hangjától még a hold is sápadtabb lett az égen.
– Csak gyorsan – figyelmeztette a másik. – Az öregasszony már biztos alszik.
Óvatosan beléptek a házba.
Ám amint átlépték a küszöböt, valami hatalmas, szürke árny ugrott eléjük a sötétségből.
Szürke volt az.
De nem az a doromboló, puha kis kedvenc, akit Piroska néni ölében simogatott esténként. Most a tekintete jeges villámokat szórt, a szőre felborzolódott, fogaiból éles, fehér tőrök villantak elő.
– Mi a… – hebegte az egyik betörő, mielőtt Szürke rávetette volna magát.
A szürke ragadozó karmaival végigszántotta a férfi karját, aki fájdalmasan ordított fel.
A másik betörő megpróbált elfutni, de Szürke gyorsabb volt. Egyetlen hatalmas ugrással rávetődött, és ledöntötte a földre.