Kitálalt az igazságról! Vége a találgatásoknak – Bevallotta Balogh Edina, együtt vannak Szabó Simonnal…ÍGY jöttek össze

Spread the love

Találgatások tömkelege látott napvilágot az elmúlt időszakban arról, hogy vajon mi van a színésznő és Szabó Simon között. Balogh Edina most úgy döntött, hogy a hot! magazin hasábjain tiszta vizet önt a pohárba.

Komoly beszélgetések, sejtelmes pillantások, árulkodó érintések tanúi lehettünk a Farm VIP versenyében, amelyet nap mint nap százezrek követtek figyelemmel. Hamar szárnyra kelt a szóbeszéd, hogy elkezdődött valami Balogh Edina és Szabó Simon között. Sokan feltételezték, hogy valami elindult, hogy valós érzelmek látszottak a képernyőn, ám mindeddig senki nem erősítette meg ennek a tényét. Sokáig ugyanis egyáltalán nem is volt mit megerősíteni.
– Abban a helyzetben, ami abban az öt és fél hétben előállt – ami azért egyáltalán nem kevés, hiszen reggeltől estig együtt voltunk vadidegenekkel, akik aztán nagyon gyorsan nem lettek vadidegenek –, azon kaptam magam, hogy van, akivel jobban kijövök, van, akivel kevésbé. Laura (Lissák Laura – a szerk.) lett ebben az időszakban a legszorosabb kapcsolatom, és mellette Simonnal is kialakult egy nagyon szoros kapcsolat, amiért nagyon hálás vagyok a sorsnak. Az én szememben ő egy nagyon értékes ember. Sokat segített nekem, és talán én is neki, hogy átvészeljem ezt az időszakot, ami nem volt könnyű. Egy önismereti út volt, távol a családomtól, a gyerekeimtől. Onnan rátekinteni az életre teljesen más, mint amikor benne van az ember a mókuskerékben – emlékezett a színésznő a hot! magazin kérdésére válaszolva. „Neki is egy kislánya és egy kisfia van” Ahogy teltek a napok, a hetek, Edina és Simon között egyre mélyült a barátság, ami a mai, felszínes világban megbecsülendő ajándék.
– Akkor még nem mesélhettem arról, hogy mi van köztünk, mert nem tudtam volna mit mondani. Magam sem tudtam, hogy mi is az, mert tényleg baráti kapcsolatról volt szó – ecsetelte az édesanya, hozzátéve, hogy bizonyos szempontból hasonló az élethelyzetük. – Neki is egy kislánya és egy kisfia van, két-két évvel idősebbek, mint az enyémek, úgyhogy volt téma bőven. Neki és nekem is nagyon hiányoztak a gyerekeink, és ezek mindenképpen közelebb hoztak bennünket egymáshoz – tette hozzá Edina, aki meglepve tapasztalta, hogy a kiesésekor rossz érzés kerítette hatalmába: egy barát távolabb került tőle. – Aztán kiderült, hogy hála Istennek, nem így történt.

„Továbbra is tartottuk a kapcsolatot, és én elindultam azon az úton, ami ki volt rajzolódva bennem a Farm VIP előtt is, vagyis a válásom útján. A mi kapcsolatunk Krisztiánnal (Edina volt férje, Som Krisztián – a szerk.) már nagyon régen zátonyra futott.”

Jó érzés volt, hogy van egy olyan barátom, társam, akivel ezt is megbeszélhetem
– magyarázta a festőnő, hozzátéve, hogy Simon addigra már túl volt a válásán.

Zajlik Balogh Edina válása
A műsor után eleinte csak barátként találkoztak, aztán azon kapták magukat, hogy ezek a találkozók egyszer csak már másról szóltak.

– Nehéz megmondani pontosan azt a pillanatot, amikor rádöbbentem, hogy ez már más. A baráti beszélgetések átcsaptak más típusú beszélgetésekbe; éreztük, hogy több van köztünk, mint barátság. Az én életemben ez nagyon nagy dolog, mert Krisztiánnal tizenegy éven át az értékrendem szerint monogám kapcsolatban éltem, még csak nem is nézelődtem – gondolkodott el Edina, aki sokáig nem jött rá, hogy az érzelmei többet mutatnak a barátságnál. – Ahhoz el kellett indulnom a válás útján, végig kellett járnom, ami nem volt annyira könnyű. De hozzá kell tennem, hogy jóban vagyunk Krisztiánnal, és jól kezeljük a helyzetet. Lelkileg szabad voltam már. Zajlik a válásom, a vége felé tartunk, és a mi esetünk annyiban más Krisztiánnal, hogy mindketten tudtuk, hogy egyszer bekövetkezik a szakításunk, emiatt pedig kiegyensúlyozott a kapcsolatunk. A gyerekek is azok lehetnek, ez pedig számomra megkönnyebbülés. Hiszek abban, hogy intelligenciával, eleganciával és gondolkodással lehet élni a gyerekekkel egy válás közben és után is. Látom, hogy a gyerekeim jól vannak, kiegyensúlyozottak, és ennek az őszinteség a kulcsa. Hamarosan aztán már a színésznő is rájött, hogy fejlődött a kapcsolatuk Simonnal. – Tudtam, hogy már nem egy barát, sokkal többet jelent nekem, és sokkal nagyobb igényem van rá, és neki is rám. Elkezdtünk randevúzni, talán így tudnám a legjobban kifejezni. És hogy most hol tartunk? Merész lenne kijelenteni, hogy tudom.

„Fontos, hogy tisztázzam a helyzetünket”

Most egy olyan történet elején járnak, amely lehet akár gyönyörű és hosszú sztori is. Igénylik, hogy találkozzanak, beszélgessenek, legyenek közös élményeik. – Egyelőre kezdeti, friss az egész mindkettőnk életében, ennél mélyebben nem is beszélnénk erről, mert nincs itt az ideje.

De egy pár vagyunk, nem cáfolom. Ha azt tenném, nem mondanék igazat. Sokan kerülnek hasonló helyzetbe, és sokan meg is osztják velem. De ahhoz, hogy mi közös élményeket gyűjthessünk, és mi is szabadon megélhessük a kapcsolatunkat, az is fontos, hogy tisztázzam a helyzetünket.

Ez a legkorrektebb út; tartozom ennyivel, ha már valamilyen szinten eddig is betekintést engedtem az életembe. Nem könnyű beszélnem most arról, ami zajlik bennem, de bujkálni sem szeretnék. A legfontosabb emberek, a gyerekeim tudják, hogy Simon jelen van az életemben. A férjem is tudja, és mindketten előre tekintünk – árulta el Edina, aki arra a kérdésre még nem akart válaszolni, hogy szerelmes-e. – Úgy tudnám megfogalmazni a mi kapcsolatunkat, hogy ez nagyon szép és mély érzelmekkel teli kapcsolat, de korai még bármit is mondani róla. Nagyon hasonlóak vagyunk, hasonlóan látjuk a világot. Így nem nehéz egy kapcsolatban létezni. Két olyan ember találkozott, akiknek nagyon hasonló az útjuk, és ez könnyebbség. Soha nem tudhatod, hogy mit hoz az élet, és el kell mondjam, hogy cseppet sem voltam nyitott egy új szerelemre. Amikor a válás mellett döntöttem, akkor sem gondoltam arra, hogy rögtön el tudnám képzelni mással az életemet. Most is a gyerekeim a legfontosabbak a számomra, ahogy Simonnak is az övéi. Ez is egy kapocs köztünk – zárta a gondolatait a színésznő.

Forrás

About admin

Check Also

Rubint Rékát smink nélkül videózta le a férje.. többen megijedtek, és azt hitték Norbinak új párja van…videó

Spread the love Ennyire torzítja a valóságot a smink.. Rékát konkrétan többek nem ismerték fel …