Kivágtam a lakásomból a fiamat, a mennyemet és három unokámat. Pont egy napot adtam nekik, hogy összeszedjék a cuccaikat és elhagyják a lakásomat. És egy cseppet sem bánom A rokonok elítélnek, rossz anyának neveznek, de nem érdekel, mit gondolnak mások. Egyszerűen nem bírtam elviselni, amit a házamban csináltak

Spread the love

Amikor reggel felkeltem, már tudtam, hogy ma lesz az a nap, amikor kimondom, amit hetek óta érzek. A konyhába mentem, és egy csésze kávéval próbáltam megnyugtatni magam. Hiába. A gyerekek nevetése és kiabálása újra betöltötte a lakást, ahogy minden áldott nap. Az én otthonom, amely valaha a béke szigete volt, most egy kaotikus játszótérré vált.

Péter, a fiam, belépett a konyhába, és látta az arcomon, hogy valami nincs rendben.

– Anya, minden rendben? – kérdezte, miközben leült az asztalhoz.

– Nem, fiam, nincs rendben – válaszoltam csendesen, de határozottan. A szavak, amelyeket kimondtam, nehezek voltak, de igazak.

Péter arca megfagyott. Tudtam, hogy nem fogja könnyen megérteni.

– Mit értesz ezen? – kérdezte, a hangjában már ott volt a feszültség.

Sóhajtottam, majd letettem a csészét.

– Péter, én szeretlek titeket. Szeretem a gyerekeidet, a feleségedet, és hálás vagyok, hogy itt vagytok. De ez így nem megy tovább. Nekem ez a ház az egyetlen menedékem. Itt akartam békében tölteni az éveimet, de már nem érzem otthonosnak.

Láttam, ahogy a szavai után ökölbe szorul a keze.

– Nem mondhatod komolyan. Nem gondolhatod, hogy ennyi év után egyszerűen elküldesz minket – vágta rá.

Ekkor Anna, a menyem, lépett be a konyhába, kezében egy játékautóval, amit Áron dobott el az előbb. Zavartnak tűnt.