Kovács Ákosnál rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak, lemondta a nyári koncertjeit

Spread the love

Kovács Ákos közleményben tudatta, hogy idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak nála. Az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes komoly műtéten esett át, állapota stabil, jelenleg otthon lábadozik.

A hír miatt az előadó lemondja a 2026 nyarára tervezett fellépéseit, és most a gyógyulásra koncentrál. A célja az, hogy december 12-én, az Aréna-koncertjén már újult erővel állhasson színpadra.

„Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át. Szerencsére jól van, az állapota stabil, már otthon lábadozik” – jelentette be a Facebookon az énekes.

Kovács Ákos később személyesen is megszólalt a betegségéről. Mint írta, egy tavaszi rutinvizsgálat során derült ki, hogy pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak nála. A műtét kockázatai első hallásra rémisztőnek tűntek számára, az operáción azóta szerencsésen átesett.