Advent utolsó vasárnapján, december 21-én ért véget az RTL nagy sikerű tehetségkutatója, a Csillag Születik 2025-ös évada, amelynek fináléja nemcsak látványos, hanem érzelmileg is emlékezetes pillanatokat hozott.
A nézők szavazatai alapján a győzelmet a székelyudvarhelyi apa–lánya duó, Kristóf Rebeka és Kristóf Béla szerezte meg, akik így 24 millió forintos fődíjjal térhettek haza.
Egy este, ahol minden műfaj találkozott
A döntőben 12 különleges produkció lépett színpadra: légtornászok, artisták, táncosok, bűvészek, animációkészítők és humoristák váltották egymást. A zsűri – Köllő Babett, ByeAlex, Geszti Péter és Molnár Áron – ezúttal már nem dönthetett, csupán véleményezhette az előadásokat, a végső szó a nézőké volt.
A finálé kétkörös szavazással zajlott. Az első kör után kialakult a top 3, ahová a PSZD táncformáció, a Duo PanNora artistái, valamint Kristóf Rebeka és Kristóf Béla jutottak be. A szavazatok lenullázása után mindössze egy perc állt a közönség rendelkezésére, hogy eldöntse, ki legyen a győztes.
Állva tapsolt a zsűri és a közönség
A végső eredményhirdetés előtt tapintható volt a feszültség, majd elhangzott a döntés: a Csillag Születik 2025 győztese Kristóf Rebeka és Kristóf Béla. A 14 éves énekes lány a fináléban a Hallelujah című dalt adta elő, édesapja hegedűkíséretével. Az előadás után állva tapsolt a zsűri és a közönség, az ítészek szerint ilyen tisztasággal és erővel ezt a dalt korábban még soha nem hallhatták.
Budapest