Vadonatúj saját szerzeménnyel örvendeztette meg a rajongóit László Attila. Az erdélyi származású énekes „Ugyanazok” című dala László Attila hivatalos YouTube-csatornáján debütált egy nyarat idéző videóklip kíséretében.
„Fogadjátok szeretettel a legújabb saját dalomat! Egy számomra kedves helyen forgattuk a klipet, ahol amúgy a dal is született” – konferálta fel a zenei újdonságot az énekes a közösségi médiában.
László Attila jellegzetes zenei stílusa az Ugyanazok című dalában is visszaköszön. A verssorai, amelyeket szintén ő maga írt, utalhatnak a csodás helyszínre – vagy éppen egy különleges személyre. És ez az a pont, ahol a mondanivalója oly sokakat megérint.
A vizuális anyag, amely a Kovacs Photo jóvoltából készült, május 8-án jelent meg, és rengeteg pozitív hozzászólást gyűjtött be a közösségi felületeken. Közülük szemlézve, egy felhasználó a következőképpen reagált: „Gratulálok Attila! Csodálatos vagy és voltál! Gyönyörűen énekled ezt a nagyon szép dalt! Köszönöm szépen!”.
Egy másik pedig így minősítette: „ó de gyönyörű, hihetetlen, Istenem, köszönöm szépen. Tele érzésekkel, nagyon szép dal és persze gyönyörű hanggal, tele élettel”.