Magyar Péter: A gödi akkugyárról az eddigieknél is súlyosabb információkat fogunk nyilvánosságra hozni

Spread the love

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és miniszterelnök-jelöltje a Telexnek adott élő interjút, ahol a kampányról, a személyét érintő támadásokról és a párt kormányprogramjáról is beszélt.

A beszélgetés elején arról kérdezték, miért nevezték meg mégis miniszterelnök-jelöltnek, noha korábban arról beszélt, hogy a magyar alkotmányos rendszer nem ismeri ezt a fogalmat.
Magyar szerint továbbra is tartja ezt az álláspontját, de listavezetőként úgy látja, a választók számára így egyértelműbb a helyzet. Szerinte a politika ma már leginkább személyekről szól, és ezzel világossá teszik, ki áll kivel szemben. „Nyilván az akkor lenne igazán egyértelmű, hogyha a leköszönő miniszterelnök 20 év után összeszedné a bátorságát és kiállna egy nyílt, egyenes vitára” – tette hozzá, megjegyezve, hogy szerinte a választás egy népszavazás lesz Orbán Viktor rendszeréről.

A miniszterelnök-jelölti vitával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy egy demokráciában ennek evidensnek kellene lennie. Állítása szerint ahogy közeledik a választás napja, úgy fog nőni a nyomás Orbán Viktoron, nemcsak kívülről, hanem a saját politikai közösségén belül is, hogy kiálljon ellene.
Úgy véli, a miniszterelnöknek nincsenek eredményei, ezért nem túl jó eséllyel lépne be egy ilyen vitába, mert elszokott a valódi kérdésektől.

Magyar Péter beszélt arról is, hogy két éve még „viccnek is rossznak” tartotta, hogy politikai pályára lépjen, de azóta sokat tanult, rengeteg emberrel találkozott, és elfogadta a kollégái felkérését. „Kész vagyok, és azt hiszem, hogy van felelősségem, és ezt a felelősséget én vállalom, és addig viszem, amíg tudom” – jelentette ki.

A kampány finanszírozásával kapcsolatban elmondta, hogy a korábban emlegetett 10-20 milliárd forint helyett csupán annak töredéke, pár százmillió forint áll a rendelkezésükre. Ebből puritán, egyszerű és olcsó kampányt terveznek, óriásplakátjaik és mesterséges intelligenciával készített videóik sem lesznek.
A jelöltjeikről kisebb plakátokat helyeznek ki ingyenes felületeken, de leginkább a személyes találkozókra és az 50 ezer fős önkéntes hálózatukra építenek. „Az a TISZA egyik alapja, az a DNS-e, hogy mi találkozunk az emberekkel. Nem csak én, hanem az egyéni jelöltjeink, a szakértőink, az önkénteseink” – mondta.

Magyar Péter szerint a választási erőviszonyok hónapok óta a kétharmados felhatalmazás küszöbén billegnek, és a céljuk ennek elérése, mert a bebetonozott hatalmi struktúrában így könnyebb lenne kormányozni. Ugyanakkor hozzátette, nem élnének vissza a kétharmaddal, és egy Tisza-frakció vezetése nehéz feladat lesz, mert „ott nem szavazógombok fognak ülni, mint a Fideszben”.
Állítása szerint a szombati ajánlásgyűjtés megmutatta, hogy a Fidesz kampánya már az elején összeomlott, mert sokszorosát hozták a kormánypárt számainak. Azt is elmondta, hogy bár nem minden körzetben mérnek, de mások méréseiből és a Fidesztől kiszivárgott adatokból úgy látja, a legtöbb helyen behozható távolságban vannak.

Arra számít, hogy a Fidesz a jelöltállítási határidő lejárta után „egészen elképesztően gusztustalan, aljas, hazug támadásokat” fog indítani a jelöltjeik ellen, hogy lelkileg megtörje őket. Személyes tapasztalataival igyekszik felkészíteni őket ezekre a helyzetekre.
„Azt mondtam nekik, hogy akármilyen személyes támadást kapnak, akármilyen AI videót hoznak ki róluk (…) nem fog sikerülni. Mert megyünk előre, találkozunk az emberekkel” – fogalmazott.

Az interjúban szóba került a magánéletét érintő zsarolási ügy és a kompromittáló felvételek lehetősége is. Magyar Péter szerint a kormányoldal már most is aljas módszereket alkalmaz, de ő nem fog lesüllyedni az ő szintjükre.