Miniszterelnök úr, mindketten tudjuk, hogy vége van. A magyarok többsége változást akar. A magyarok többsége nem akar egy olyan országban élni, ahol az ön gyerekkori barátja (intézője) és a veje az adófizetők pénzén egy év alatt megduplázza az ezermilliárdos vagyonát, miközben a kórházak, az iskolák, a MÁV és a többi állami vállalat soha nem látott adóságokkal küszködik.
Miniszterelnök úr,
A magyarok többsége nem akar egy olyan országban élni, ahol a gyermekvédelmi intézmények karbantartására egy év alatt annyi pénz jut, amennyit az ön házi gázszerelője egy nap alatt megkeres.
Miniszterelnök úr,
A magyarok nem akarnak egy olyan országban élni, ahol a miniszterelnök azt hazudja, hogy pénzügyekkel nem foglalkozik, de közben a 12 milliárdos hatvanpusztai uradalmi birtokon koccint a legjobb francia pezsgővel karácsonykor.
Miniszterelenök úr,
Ön és a családja visszaélt a magyar emberek bizalmával. Önök nem a hazájukért, nem az egészségügy fejlesztéséért vagy az oktatás rendbetételéért és nem is a magyar vidék megmentéséért dolgoztak, hanem a saját családjuk gyarapodásáért.
Miniszterelnök úr,
Mindketten tudjuk, hogy az ön ideje lejárt. Ez már a végjáték. Rázza meg magát, adja vissza a felhatalmazást a népnek és engedje meg, hogy a magyar emberekkel közösen fejlődő pályára állíthassuk a hazánkat a teljes összeomlás előtt.
Még kér a nép, miniszterelnök úr.