Magyar Péter:Áruló vagyok-e? Most elmondom az igazat

Spread the love
Gyermekkorom óta érdekel a közélet. 7 éves koromban ott voltam a dunai vízlépcső elleni tüntetésen, majd Nagy Imre újratemetésén, 12 évesen hosszú órákig álltam sorba a családommal Antall József ravatalánál, pedig a szüleim Fidesz szavazók voltak. 2006-ban a rendőri túlkapások egyik sérültjét képviseltem és két igaztalanul megvádolt barátomat mentettem meg friss ügyvédjelöltként a börtöntől. Nagyapámmal, Mádl Dalmával, Fábry Sándorral és sok neves ügyvéddel akkoriban létrehoztam a “Ne Féljetek!” Alapítványt, aminek célja a sérültek megsegítése volt. Gulyás Gergellyel hónapokig küzdöttünk a kossuth téri kordonok elbontásáért. 8 évig voltam a kormány diplomatája, vezettem állami céget és viseltem vezető pozíciókat.

 

Mindig is Fidesz szavazó voltam. Mindig is a polgári Magyarországért szerettem volna dolgozni. Egy olyan országért, amiről Márai Sándor ír. Nem gazdagodtunk meg, tisztességes színvonalon neveljük a gyerekeinket. Mindig is kritikus voltam befelé a rendszer hibái miatt, nem tudtam elfogadni a megmagyarázhatatlan mértékű gazdagodásokat, a visszaéléseket, a szakmai döntéseket felülíró politikai szándékot, a hatalomgyár totális kiépítését és a magyarok egymás ellen uszítását. Sajnos be kellett lássam, hogy ez a rendszer semmilyen kritikát nem tűr meg.
Hiszem, hogy a magát polgári oldalnak nevező politikai tömb eminens érdeke a korrekció és a megtisztulás. Hiszem azt is, hogy szükség van olyan fedhetetlen, középen álló politikai erőre, amely képes ellenőrizni és korlátozni a mindenkori hatalom túlkapásait. Hiszem, hogy a magyar társadalom jelentős részében – politikai hovatartozástól függetlenül – megérett az igény a változásra, a tisztességes kommunikációra, egymás tiszteletére és egymás magyarságának tiszteletben tartására.
Jogász családból származom, nagyapám, Erőss Pál, talán az ország legnépszerűbb jogásza volt a Jogi Esetek című műsornak köszönhetően. Ő, a népszerűsége csúcsán, 1989-ben lemondott a legfelsőbb bírósági pozíciójáról, az utolsó állampárti igazságügyi miniszter vállalhatatlan lépései miatt. 56 évesen új, ügyvédi karriert kezdett és soha nem kellett a tettei miatt szégyenkeznie és mindig tiszta lelkiismerettel tudott tükörbe nézni. Tőle tanultam meg, többek között azt is, hogy sosem a pozíciók és a talmi gyöngyök számítanak, hanem hogy az ember valóban hallgasson a szívére. Tudom, hogy föntről ő is támogat most.

 

Áruló volt-e von Stauffenberg a Hitler elleni merényletnél, vagy Görgei Artúr a világosi fegyverletételnél, vagy Nagy Imre, aki hithű kommunistából lett a forradalom miniszterelnöke? Szerintem nem.

About admin

Check Also

Magyar Péter olyat írt ki Péntek délután, hogy egyetlen óra alatt 25 ezren kedvelték be az írását.. Ezt Orbán nem teszi zsebre!

Spread the love Miniszterelnök úr, mindketten tudjuk, hogy vége van. A magyarok többsége változást akar. …