Máris jön a baba? A Házasság első látásra Renije most elmondta magukról az igazságot – EZZEL mindenkit sokkolt
Sokaknak fennakadt a szeme, amikor pizzázás közben a Házasság első látásra Kovács Renije egyszer csak bejelentette a semmiből, hogy gyereket szeretne. Persze mi csak Brumi (Wollner Péter) kissé kétségbeesett pillantását láthattuk, de szerencsére a falat nem akadt meg a torkán. Ő azért ezt kissé gyors tempónak találta, közölte, hogy ő legalább egy évig még udvarolna feleségének. Reni ott, akkor ezt nem igazán értette, visszalépésnek értékelte.
Azóta kiderült, ők voltak az egyik páros, akik együtt maradtak. Nyár több hónap eltelt, így felmerült sokakban a kérdés, mi van a gyermekvállalással? Nos, semmi, Reni Instagram-oldalán most elmondta, hogy természetesen csak akkor szeretne anyuka lenni, ha a gyermekének megfelelő családi hátteret tud biztosítani, így 3-4 évet még biztosan várnának Brumival.