Meghalt egy gyermek Tömörkényen

Spread the love

Egy halott gyermeket találtak kedden az egyik családi ház udvarán. A haláleset körülményeit a nyomozók vizsgálják. A rendőrségre még délelőtt érkezett a bejelentés, hogy egy tömörkényi ház udvarán halottat találtak.

A Délmagyarország információ szerint a tragédiát a család kutyája okozhatta.

A házőrző addig-addig forgolódott a gyermek körül, amíg a kutya lánca rátekeredett a kicsire, majd megfojtotta.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói gondatlan emberülés gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást, vizsgálják a haláleset körülményeit.

Legutóbb egy éhes rottweiler támadt egy tíz éves kislányra Kecskeméten. A kutya a combját marta meg, kórházba vitték.

Szabó Attila az Ebrendészet őrszolgálatának vezetője a Független Hírügynökségnek elmondta: a kislány egy boltból jött ki, kezében egy kakaós csigával.

Az éhes kutya feltehetőleg ezt akarta megszerezni, és a védekező gyereket combon harapta. A közeli presszóból siettek a segítségére, az ebet úgy kellett lerugdosni a gyerekről – tette hozzá. Szabó Attila elmondta: a rottweilert a presszó udvarára zárták, elkábították, majd egy telepre vitték. A kislányhoz mentőket hívtak, csak könnyebben sérült, de kórházba vitték. A kutyán nem volt nyakörv, és chipet sem találtak. Nem kizárt, hogy az állat hónapok óta kóborol a város utcáin, és napok óta nem evett. A Független Hírügynökség értesülései szerint a rendőrség nem indít eljárást az ügyben.

címlapfotó:illusztráció!

About admin

Check Also

Rubint Rékát smink nélkül videózta le a férje.. többen megijedtek, és azt hitték Norbinak új párja van…videó

Spread the love Ennyire torzítja a valóságot a smink.. Rékát konkrétan többek nem ismerték fel …