Mennyibe kerültek a Cápák közöttben végrehajtott befektetései? Tomán Szabina elárulta a veszteségei összegét.

Spread the love

Tomán Szabina négy évadon keresztül volt az RTL Cápák között című üzleti realityjének befektetője. A műsorban különösen fontos küldetésének tartotta a női vállalkozók támogatását, és bár a mai napig büszke arra, hogy részese lehetett a produkciónak, pénzügyi szempontból már korántsem bizonyult ennyire sikeresnek a szereplése. Több olyan vállalkozás is csődbe ment ugyanis, amelynek bizalmat szavazott, így befektetésein összességében mintegy 35 millió forintot bukott.

A műsor kulisszái mögött rejlő pénzügyi tapasztalatairól most az Én és a pénz című podcastben mesélt, ahol arra is kitért, hogyan tekint a bukásaira.

– Volt két jó bizniszem, egy női és egy férficsapat. Az egyik a Munch volt, oda nagyon kis összeggel fektettem be, mert úgy éreztem, hogy nekem ott nincs helyem, de aztán nagyon jól vásároltak ki. A másik pedig a Cseppke hálózsák volt, egy duó, ők is nagyon cukik, édesek voltak, és ők is nagyon szépen vásároltak ki engem. Úgyhogy ez a kettő nagyon jól sikerült. Aztán volt, ami egyáltalán nem sikerült, vagy ami csődbe is ment, például a csomagolásmentes bolthálózat. Pedig abban nagyon hittem, mert azt gondoltam, hogy vagyunk annyira tudatosak, de sajnos nem. Az sajnos csődbe is ment, és van még egy-kettő, ami működik – mesélte Tomán Szabina, aki a közhiedelemmel ellentétben nem kapott fizetést a műsorban való szereplésért, és valóban a saját pénzét kockáztatta befektetőként. Ennek pedig meg is lett az ára: befektetéseinek egy részét végül elveszítette.