A Megasztár felfedezettje, Tóth Abigél és a műsor egyik háttértáncosa, Horváth Bence között szerelem szövődött a tehetségkutató alatt, ám a románcuk nem tartott sokáig. A tehetséges énekesnő most először mesélt a szakításukról és annak okairól is. Abigél azt is elmondta, hogy mindent összevetve örül annak, hogy így alakultak a dolgok, hiszen így teljes egészében a zenére koncentrálhat.
A Megasztár gyökerestül felforgatta Tóth Abigél életét, ugyanis nemcsak a karrierjét indította be, de a szerelmet is meghozta a sepsiszentgyörgyi lány számára. A műsor negyedik helyezettje a tehetségkutató egyik háttértáncosába, Horváth Bencébe szeretett bele, akivel néhány hónap után együtt szerették volna folytatni az életüket Budapesten, ám nem minden úgy alakult, ahogyan azt eltervezték. A szakításról Abigél az M2 Petőfi TV-nek beszélt, elmondva, hogy dalaihoz a saját érzéseiből merít ihletet.
Mindenképp olyan dalokat szeretnék, amik érzelmeket írnak le. Akár egy szerelmi csalódás, akár egy nagyon boldog pillanat. Egy olyan érzelem, ami én vagyok
– jelentette ki a fiatal énekesnő.
Ezt követően a Megasztár 7 alatt szövődő románcára terelődött a szó, ám Abigél azonnal rávágta:
Háát, az vicc…
– legyintett nevetve a 21 éves lány.
Más irányt vett az életük
– Na, nem volt kamu, de… szakítottunk. Mint mindig, ilyen az én szerencsém a szerelemben – tette hozzá, majd arra is kitért, miért döntöttek amellett, hogy külön utakon folytatják.
– Megismertem egy jó fej srácot, meg tök aranyos volt, csak az a helyzet, hogy ő márciusban utazik ki egy hajóra táncolni, egészen szeptemberig. Ő inkább azon az elven van a beszélgetésünk alapján, hogy ott szeretné jobban élni az életét, nekem legalábbis így jött le… Végül is örülök, hogy így alakult, mert úgy nem tudtam volna a zenére koncentrálni. Nyilván, ha valaki bejön az életembe, és tud hozzám adni, azt elfogadom, és tudok társ lenni. De ő most nem tudott hozzám adni, mindig csak veszekedtünk a folytatás miatt – idézte a Metropol az énekesnő szavait.
Most úgy vagyok vele, hogy jön, ami jön!
– hangsúlyozta Tóth Abigél.