Budapest
Related Articles
Mit képzelsz, hogy ennyi idősen még fürdőruhában?” – De amit az idős asszony erre válaszolt, attól mindenki elnémult a strandon
1. rész – A csendes bőrönd és a régi fürdőruha
Kalmár Julianna 74 éves volt, amikor először újra megengedte magának, hogy élni akarjon.
A férjét, Bélát tíz éve veszítette el. A temetés után minden nap egyformává vált: reggeli, híradó, csend. A falióra kopogása lett a társasága. A gyerekei már régen elköltöztek, vidéken élt, az unokák csak telefonon jelentkeztek be néha.
– Mama, idén eljössz velünk a Balatonra – mondta egy nap a lánya, Dóra, a telefonban.
– Ugyan már, szívem… mit keresnék én ott? Fürdőruhában? Nézzen rám valaki, aztán orra bukik.
– Pont ez az. Nézzen rád valaki. És lássa, hogy élsz.
Dóra nem hagyta annyiban. Lefoglalta a szállást, vettek egy új napernyőt, és még Juli régi fürdőruháját is előkeresték: sötétlila volt, apró fehér virágmintákkal.
Juli nem mondta ki, de szinte félt tőle. A fürdőruhától. A tükörtől. Attól, hogy mások is látnák.
2. rész – Az első lépések a partra
Ahogy megérkeztek a Balaton déli partjára, Zamárdi mellé, Juli szíve halkan, de gyorsabban kezdett dobogni.
A levegő sós volt, a nap melegen simogatta a hátát. Az emberek nevetgéltek, csobogott a víz, a lángos illata terjengett a büfékből. Egy pillanatra nem érezte magát 74 évesnek. Csak… embernek.
– Kimegyek megnézni a partot – mondta Dórának.
– Egyedül mész?
– Igen. Meg akarom nézni, milyen az élet ott, ahol nevetnek.
Juli kilépett a szobából, rajta egy lenge fehér kendő, alatta a régi fürdőruha. Lassan haladt a part irányába. Kicsit bicegett – a térde már nem volt a régi –, de tartotta magát.
És akkor, ahogy elhaladt egy napozóágy mellett, meghallotta a mondatot:
– Hát mit képzel, hogy ennyi idősen még fürdőruhában végigvonul a parton?
Két fiatal nő beszélt. Egyikük épp naptejet kent magára, a másik egy selfiet készített magáról, miközben nevetve nézett Juli felé.
Juli megállt. A nap tovább sütött, a gyerekek sikongattak, de belül elcsendesedett a világ.
3. rész – Válasz a múltból
Visszafordulhatott volna. A legtöbben megtették volna.
De Juli nem. Mert ekkor, abban a pillanatban valami más történt. Nem harag lett benne. Hanem egy emlék.
A férje hangja, ahogy egyszer suttogta neki a tihanyi mólón:
– Juli, te vagy a legszebb nő ezen a tavon. Nem a tested miatt. A tekinteted miatt.
És akkor visszafordult.
Odalépett a két nőhöz, és kedves, de határozott hangon így szólt:
– Lányok… nem kértem, hogy nézzenek rám. De ha már megtették, engedjék meg, hogy meséljek valamit.
A nők döbbenten néztek rá, majd bólintottak.
– Ez a fürdőruha több mint harminc éves. A férjemtől kaptam. Akkor volt rajtam, mikor utoljára azt éreztem, hogy szép vagyok. Most tíz éve halt meg. Ma reggel vettem elő, mert úgy döntöttem, ma újra akarok élni. Még ha csak egy napra is.
A nők szeme kikerekedett.
– Mi… mi csak… nem akartuk megbántani – mondta az egyik zavartan.
– Tudom. De megtették. És én csak azt kérem: legközelebb, mielőtt kimondanak egy mondatot, kérdezzék meg maguktól… hogy az, akiről beszélnek, vajon nem épp újrakezdené-e az életét.
A csend, ami Juli szavai után beállt, szinte súlyosabb volt, mint a napfény melege.
A két nő, akik az imént még félhangosan gúnyolódtak, most halkan néztek egymásra. Az egyikük, a szőke, megszólalt:
– Maga… maga nagyon bátor. Sajnálom. Komolyan.
A másik, akinek előbb még a nevetés ült a szája szélén, most lehajtotta a fejét.
– A nagymamám három éve halt meg. És hirtelen… most magában őt láttam. Annyira sajnálom, amit mondtunk.
Juli mély levegőt vett. Őszintén szólt:
– Nem azért jöttem ide, hogy sajnáljanak. Hanem azért, hogy egyszer végre ne féljek többé attól, amit mások gondolnak rólam.
Ez a mondat valahogy elindított valamit – nemcsak bennük, hanem a körülöttük ülőkben is. Mert a beszélgetést néhányan hallották, és a híre gyorsan terjedt. Egy-egy biccentés, elismerő pillantás, sőt, valaki még virágot is hozott neki a strandról.
A meglepetés reggel
Másnap reggel, mikor Juli kiment a stéghez, már várták.
A két nő ott állt, immár nem bikiniben, hanem hosszú pólóban, és egy tábla volt náluk:
“Bocsánatkérés, szeretettel. Ön tanított meg minket arra, amit az élet sosem: hogy az elegancia nem a testben, hanem a tartásban lakik.”
Juli meghökkent.
– Ezt most… tényleg?
– Igen – mondta a szőke lány. – A nevem Petra. Ő pedig Lili.– Örülök, hogy megismerhetlek titeket – mosolygott Juli, és ezúttal ő ölelte meg őket először.
Ekkor odaszaladt Dóra is, a lánya.
– Anya, mi történik?
– Kislányom – fordult hozzá Juli – tegnap megtanítottam valamit. És ők ma megtanítottak nekem valamit vissza. Hogy a világ nem csak bántani tud – ha nyitott vagy rá, néha gyógyítani is.
Egy különös meghívás
Dóra este meglepetéssel várta:
– Anya… Petra és Lili meghívtak minket vacsorára. Azt mondták, van valami, amit szeretnének megmutatni.