Nagy Feró ÍGY reagált arra, hogy visszavennék tőle a díszpolgári címet

Spread the love

Nagy vita robbant ki Nagy Feró körül: mint arról beszámoltunk, Deák Emese őrbottyáni önkormányzati képviselő a közösségi oldalán felháborodásának adott hangot a zenész Szőlő utcai üggyel kapcsolatos kijelentése miatt, ezért Feró díszpolgári címének visszavonását kezdeményezi. A Beatrice frontembere a Blikknek elmondta, hogy értetlenül fogadta a támadást, szerinte a képviselő „csak egy kis hírnevet akar szerezni” magának az ügyből.

Deák Emese, Őrbottyán egyik önkormányzati képviselője a Facebook-oldalán arról írt, hogy felháborítónak és elszomorítónak találta a település díszpolgárának, Nagy Ferónak a Szőlő utcai üggyel kapcsolatos megszólalását, miszerint: “…a lányok is kerestek pénzt. Mindenki jól járt, nem?”

Aki fiatal lányok kiszolgáltatottságáról, áldozatokról így beszél, nem állítható példaként az itt élők elé – írta Deák Emese.

Úgy fogalmazott, habár az érvényben lévő kitüntető címek adományozásáról szóló önkormányzati rendelet számára félreérthetően fogalmaz a díjak visszavonásáról, ennek ellenére a novemberi testületi ülésre előterjesztést nyújt be a díszpolgári cím visszavonására és a rendelet módosítására is.