Breaking News

Oláh Ibolya felment a színpadra, majd valami olyan történt, ami után a zsűri csak bámulat

Spread the love

Oláh Ibolya lenyűgözte a közönséget nőies előadásával a Sztárban Sztár All Stars színpadán

A hatodik élő show-ban Oláh Ibolya ismét valami rendkívülit mutatott be a Sztárban Sztár All Stars színpadán. Ezúttal a legendás színésznő, Psota Irén bőrébe bújt, és a „Én mellettem elaludni nem lehet” című dallal kápráztatta el a nézőket és a zsűrit.

A Megasztár egykori énekesnője ritkán mutatja meg finom, nőies oldalát, de most olyan előadással lépett színpadra, amely mindenkinek ámulatba ejtette. A dívaként fellépő Ibolya elbűvölő karaktert alakított, amely mély benyomást tett a zsűri tagjaira is.

Lékai-Kiss Ramóna különösen elismerően nyilatkozott: „Nagyon kíváncsi voltam, hogy ezt az igazi női karaktert hogyan fogod hozni. Ez a kis bohókás, vicces nő, aki közben, amikor színpadra lép, egy komoly dívát megformál – benned minden megvolt.”

Hajós András pedig egy pillanatra azt hitte, hogy Kiszel Tündét látja a színpadon, ami jól mutatja, mennyire változatos és szórakoztató volt Ibolya előadása.

Liptai Claudia szintén elismerően beszélt a produkcióról, bár hozzátette, hogy nem hallotta Psota Irént Ibolya hangjában, viszont megdicsérte az énekesnő nőies, finom megjelenését.

A zsűritagok végül mindannyian 9 ponttal értékelték Oláh Ibolya teljesítményét. A nézők szintén elégedettek voltak a produkcióval, így Ibolya továbbjutott a következő fordulóba, ahol újra találkozhatunk vele.

Nektek hogy tetszett Oláh Ibolya produkciója?

Forrás

About admin

Check Also

Nagy Feró 42 ezres nyugdíjat kap, ha nem koncertezne, ebből az összegből kellene gazdálkodnia. Az énekest felháborítja, hogy mennyire nincsenek megbecsülve itthon a művészek.

Spread the love Nagy Feró 42 ezres nyugdíjat kap, ha nem koncertezne, ebből az összegből …