Orbán Viktor: Azok, akik szenvedélyesen szeretik a hazájukat, többségben vannak

Spread the love

Orbán Viktor miniszterelnök a Mandiner Klubestjén beszélgetett szerda este a Várkert Bazárban.
Cikkünk frissült!

A beszélgetést – amelyet a kormányfő a közösségi oldalán közvetített – Szalai Zoltán, a Mandiner lapigazgatója és Szalai Laura, a Mandiner főszerkesztő-helyettese moderálta. A lap szerint Orbán Viktor egyrészt elmondta: Orbán Viktor kormányfő a beszélgetés elején közölte, amit vállaltak az betartották a mögöttünk hagyott időszakban.

Minden választáson próbálkozott valamivel az ellenzék: volt koordinált indulás, közös indulás, míg most egy új párttal indul” – fogalmazott, hozzátéve:

„Megvertük már sokszor az ellenzéket, és revansra készülnek.”
Beszélt arról is, hogy a mostani ellenzék mögött a brüsszeli érdekeket állnak, és mivel Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért ez a csata nyílt csata. „Ha melózunk nyerünk, ha nem melózunk nem nyerünk” – tette hozzá Orbán Viktor.

Kitért arra is, hogy az ellenzéket támogató média esetében ki lehet mutatni, hogy ki hány százmillió forintot kap Brüsszelből.

„Ráadásul Kijev felől is beszálltak a kampányba, és onnan is küldik a pénzeket, nagy értékű informatikai szolgáltatásokat” – tette hozzá.
„Az a kérdés, hogy az ellenzék mögött álló erőket meg tudjuk-e enni vacsorára, mivel az ellenzék ereje a mögöttes támogatásból ered” – fogalmazott, miközben arról is beszélt, hogy Brüsszel folyamatosan cenzúráz, így az orosz-ukrán háborúban nem ismerjük az orosz álláspontot, mert az ottani médiumokat kitiltották az EU területéről.

 Már nem a Nyugatot kell követni szerinte

A miniszterelnök elmondta, hogy korábban a fejlődés azt jelentette, hogy minél jobban hasonlítsunk a Nyugatra. Az nem volt vitakérdés, hogy a kommunizmus után valamilyen nyugati rendszer jöjjön – tette hozzá.

„A Nyugat elhitette velünk, hogy van egy morális fölénye, és nem volt kétségbevonható az a tény, hogy a legmagasabb életszínvonalat a Nyugat adja. Mára kiderült, hogy ez nincs így, mert a Nyugat nem mintaadó”

– mondta a kormányfő.

Orbán Viktor felhívta a figyelmet, hogy Európa világgazdasági súlya jelentősen csökkent, az európai piacot védeni kell a magas technikai keleti iparágakkal szemben. „Ebben a helyzetben a legfőbb kérdés, hogy merre lehet menni?” – tette fel a kérdést, miközben arról is beszélt, hogy az Európai Unióban nem lehet reménykedni ebben a nehéz nemzetközi helyzetben. „A magyar nemzeti érdekekből kell levezetni a megfelelő lépéseket a mostani világrendben. Nem lesz olyan minta a következő 20-30 évben, amiben mi jól éreznénk magunkat” – ismertette a kormányfő.