Orbán Viktor üzent a kötcsei beszéd után: „Semmi nem lesz elfelejtve, minden el lesz rendezve”
Orbán Viktor az idén először nyilvánosan közvetített kötcsei politikai szezonnyitó előadásának végén így fogalmazott: „Mostantól mindenki tegyen meg mindent, amit tud. Ismernek engem, nem vagyok az az ember, aki fenyegetőzik és durváskodik, de semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve.”
Erről a mondatról, pontosabban annak címzettjéről kérdezte a Balzac Újság a miniszterelnököt, aki éppen az Öt műsorának felvételéről távozott.
„Azt mondtam, hogy a következő hét hónapban mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek. Azoknak szólt, akik ezt nem akarták” – válaszolta Orbán Viktor.