Hétfőn átadták az M4-es autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti 34,3 kilométeres szakaszát Orbán Viktor miniszterelnök, Lázár János építési és közlekedési miniszter és Fazekas Sándor korábbi agrárminiszter, az Országgyűlés alelnökének jelenlétében. Az autóút teljes hossza 224 kilométer, az eddig elkészült 153 kilométeres szakasz bruttó 583 milliárd forint hazai költségvetési forrásból épült. Ebből a Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti szakasz kivitelezésének bruttó összege 170,1 milliárd forint – szerepel a helyszínen kiosztott sajtóanyagban.
Orbán Viktor az átadóünnepségén mondott hangsúlyozta: 2010-ben a kunsági térségben a munkanélküliség 12 százalékos volt, ez most öt százalékon van, a Demján Sándor-programban 4,5 milliárd forint érkezett a Szolnok vármegyei vállalkozókhoz, „megcsináltuk Karcagon a kórházat, teljesen fölújítottuk, és építettünk egy fantasztikus szabadidőközpontot is”.
„Az igazán nagy kiadás valójában két út, az M4-es és M44-es építése volt, hiszen ezek nélkül az Alföld középső része elzárt terület maradt volna” – hangoztatta a kormányfő, hozzátéve, az M4-es befejezéséhez Kisújszállástól hatvan kilométernyi útszakasz megépítése hiányzik, ez pedig egy koncessziós építési rendszerben jön majd létre.
Budapest