Orbán Viktor közeli embereit ki kellene vizsgálni az eltűnt uniós milliárdok ügyében – állítja az Integritás Hatóság elnöke

Spread the love

Orbán Viktor korábbi miniszterelnök kormányának több magas rangú tisztségviselőjét is vizsgálni kellene az eltűnt, több milliárd eurónyi uniós forrás ügyében – nyilatkozta Bíró Ferenc Pál, az Integritás Hatóság elnöke a Politicónak.

A hiányzó pénzek visszaszerzésére irányuló felhívás éppen akkor hangzott el, miközben Magyar Péter igyekszik meggyőzni Brüsszelt arról, hogy Magyarország készen áll a korábban jogállamisági aggályok miatt befagyasztott, több mint 10 milliárd eurónyi uniós támogatás fogadására.

Az Integritás Hatóság elnöke a napokban a De! Akcióközösségnek és a Politicónak is nyilatkozott. Bíró Ferenc szerint „a legmagasabb szintű politikusok is felelősségre vonhatók, és adott esetben büntetőeljárás alá is kerülhetnek” azért, mert szerepet játszhattak abban a feltételezett rendszeres csalássorozatban, amely Orbán 16 éves kormányzása alatt az európai adófizetőket károsíthatta meg.

Bíró ugyanakkor nem fogalmazott meg konkrét vádakat OrbánViktorral vagy közvetlen környezetének más tagjaival szemben. Orbán és a Fidesz pedig nem reagált a Politico megkeresésére.

A 2022-ben létrehozott Integritás Hatóság (IH) az uniós források felhasználását és védelmét felügyeli. Bíró Ferenc a De Akcióközösségnek! adott interjújában egyértelműen kijelentette, hogy az Orbán-kormány folyamatosan nyomást gyakorolt rá és próbálta megakadályozni a munkáját.

„Az elmúlt három évben ez a hatóság nagyon sok politikailag érzékeny ügyet kezelt, derített föl, engedett nem elsüllyedni” – fogalmazott, hozzátéve: „Azt gondolom, hogy nem véletlenül szólnak a híradások az én magánéletemről és nem a munkánkról.”

Arra a kérdésre, hogy miért csak most szólalt meg, azt mondta, „most már szabadabban fog tudni beszélni bizonyos dolgokról”. Arról is beszélt, hogy került az Integritás Hatóság élére, hangsúlyozva, nem ismert senkit, nem ajánlotta őt be senki, de úgy gondolja, a rendszer akkor örült annak, hogy pályázott, „mert jó volt, hogy van valaki, akit fel tud mutatni az ország, kvázi, mint egy bokrétát a kalapon”. Majd hozzátette: „Ahol szerintem tévedtek, hogy azt gondolták, hogy majd én vagy megvehető vagyok, vagy megfélemlíthető vagyok, vagy nem akarok dolgozni.”

A Politico beszámolójából kiderül, hogy a felügyeleti szerv szerint három vállalat kapta a kormányzati beszerzési szerződések túlnyomó részét, miközben a szerződések értékét mesterségesen felduzzasztották. Bíró szerint az állam az elmúlt négy évben mintegy 10 milliárd eurót költött ennél a három cégnél. Az érintett vállalatokat azonban nem nevezte meg.