Óriási károkat okozott a szlovákiai földrengés, amelyet Magyarországon is érezni lehetett

Spread the love

Hétfő este Szlovákia keleti részén földrengés történt. Az ott élők szerint erős volt a rengés, a falak megremegtek, és a tárgyak a földre zuhantak – írja a Parameter.sk.

A hivatalos weboldal szerint rendkívül erős 5,2-es földrengés rázta meg Kelet-Szlovákiát, az epicentrum 22 kilométerre volt Humennétől. A határon túl is érezték a rengéseket, Lengyelországból és Magyarországról is jelentették, de Szlovákia más részeiről is.

 

„Megerősíthetem, hogy volt szeizmikus mozgás az ország keleti részén. A pontos értékeket és a lokalizációt egyelőre nem tudom megerősíteni” – mondta Csicsay Krisztián, a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) szeizmológiai osztályának vezetője.

A felújítási munkálatok Szlovákiában lassan haladnak a 2023. október 9-én bekövetkezett 5-ös erősségű földrengés miatt. Az érintett járás vezetője elmondta, hogy összesen 62 épületet kell felújítaniuk, és 16-ot teljesen le kell bontaniuk. Hozzátette, hogy ivóvízzel kapcsolatos problémáik is vannak.

Erős földrengés volt Szlovákiában, Homonna városában, amit Magyarországon, Lengyelországban és Ukrajnában is éreztek. Az Android Earthquake Alerts System 5-ös erősségűre becsülte a földrengést.

A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium röviden beszámolt arról, hogy mi okozta a rengést. Mint írták, az Afrikai Kőzetlemez folyamatosan északi irányba sodródik és nekiütközik a stabil Európai Táblának, ami folyamatos feszültségfelhalmozódást okoz.

A szlovák belügyminisztérium szerint a földrengés nem követelt halálos áldozatokat, és sérültekről sem tudnak, de számos épület és lakóház megrongálódott a Varannói, a Homonnai és a Sztropkói járásban.

Az Újszó szerint lassan halad a károk helyreállítása, ráadásul az érintett településeken a kutak nagy része szennyezetté vált, így ivóvízből is hiány van a helyieknek.

A portál információi szerint jelenleg Gyapáron (Dapalovce), Felsőtokajon (Tokajík), Lakácson (Lukácovce) és Zemplénpálhegyen (Pakostov) fertőzött a kúti víz.

Az Eperjesi Járási Hivatal vezetője, Peter Harvan elmondta, hogy a földrengés miatt összesen 62 épületet kell felújítaniuk, 16-ot pedig teljesen le kell bontaniuk.

“Vízzel kapcsolatos problémáink is vannak, a higiénikusok segítségét kértük az ügyben. Várhatóan hétfőn mintát vesznek azokból a kutakból, amelyekből ivóvizet nyernek ki a lakosok” – tette hozzá a hivatal vezetője.

címlapfotó:illusztráció!

About admin

Check Also

Rubint Rékát smink nélkül videózta le a férje.. többen megijedtek, és azt hitték Norbinak új párja van…videó

Spread the love Ennyire torzítja a valóságot a smink.. Rékát konkrétan többek nem ismerték fel …