Zámbó Krisztián három hónappal ezelőtt jelentette be, hogy 11 év után véget ért kapcsolata Takács Zsuzskával. Ezzel sokakat meglepett, hiszen kevés, hozzájuk hasonlóan összeillő párost ismerhettünk a hazai sztárvilágban. És bizony a kását tényleg nem eszik olyan forrón….
Akik követik Krisztiánt és vagy Zsuzskát valamelyik közösségi felületen, tanúi lehettek kapcsolati vívódásuknak. Bár az énekes az utóbbi három hónapban többször is egyértelművé tette, hogy pontot tettek kapcsolatuk végére, a követői nem és nem akarták elfogadni, hogy a szerelmesek között végleg kihűltek az érzelmek. Az utóbbi időben pedig egymást érték a közös posztok, pont úgy, mint kapcsolatuk 11 éve alatt mindig. Zsuzska, ha csak tehette, elkísérte Krisztiánt a fellépéseire és látszott, rengeteg időt töltenek együtt. A Bors ezért is kereste meg az énekest. Arra számítottunk, hogy elmeséli, hogyan szelídülhetett barátsággá kettejük egykor lángoló, amolyan olaszos hévvel megélt szerelme. Arra a válaszra, amit Krisztián adott, magunk, de talán még ő sem számított.