Arnoldnak hívnak, és 93 év után elmondhatom, hogy boldog és áldásokkal teli életem volt. A feleségem néhány évvel ezelőtt elhunyt, és azóta csak én maradtam, meg az az öt gyönyörű lélek, akiket erre a világra hoztunk – a gyermekeink.
Emlékszem, milyen izgatott voltam, amikor közeledett a 93. születésnapom. Öt levelet írtam a gyermekeimnek, meghívva őket, hogy jöjjenek el.
Nem akartam csak telefonon hallani a hangjukat; meg akartam ölelni őket, és megosztani velük az összes történetet, amit eddig magamban tartottam!
A születésnapomon örömtől repestem. Minden autózajra megdobbant a szívem, de ahogy múltak az órák, a reményem lassan elhalványult. Ott ültem, és néztem az étkezőasztal körül az öt üres széket.
Sokszor hívtam őket, de nem válaszoltak. Akkor tudatosult bennem: Lehet, hogy ezt a különleges napot is egyedül fogom tölteni, mint annyi másikat. Vége volt, már túl késő. Hiszen nekik megvan a saját életük – abban nincs hely egy magányos öregember számára, mint én.