Cigánytelepről az Orvosi Egyetemig – Gusztáv elhatározta, hogy Orvos lesz, és sikerült is neki!

Spread the love “Telepi oláh cigány vagyok. Anyám háztartásbeli volt. Bár napszámosként dolgozó apám naphosszat kaszálta a füvet mások portáján, mégsem bírta megteremteni azt a környezetet, ahol jó lett volna felnőni. Igazi anyaszomorító gyerek vált belőlem” – emlékszik vissza a kezdetekre az öcsödi Rostás Gusztáv. Ahogy a telepi cigánygyerekek többsége, …

Read More »

Ma a szegedi Tescoban ez az idős házaspár állt előttem a kasszánál és sírt! Mikor rájöttem az okára, én is könnyezni kezdtem, majd Ezt tettem! Sajnos nem egyedi az eset!!

Spread the loveMa egy nagyon szomorú esemény történt velem, amit muszáj megosszak veletek! A Szegeden a Tescoban vásároltam a mai vacsorának valót. Rakott krumplit szerettem volna főzni. Ehhez meg is vettem a hozzávalókat, ( még egy kicsit többet is ) majd a kasszához érve, a sorban előttem ez az idős …

Read More »

1 perce jelentették be : EZ LESZ idén a KARÁCSONYI Erzsébet utalvány helyett a magyar nyugdíjasoknak, 65 év felettieknek :

Spread the love Kiszámolták, hogy mennyivel emelkedhetnek a nyugdíjak 2024-ben, ha maradnak a kormány jelenlegi számításai. A nyugdíjasok jövőre nyugdíjprémiumra és 13. havi ellátásra is számíthatnak. [ ] A korábbi kormányzati nyilatkozatok, illetve a költségvetés számai alapján a Portfolio kiszámolta, pontosan mennyivel emelkednek meg a nyugdíjak 2024-ben a mostani tervek szerint. A …

Read More »

Gombos Edináék már feldíszítették a karácsonyfát! Ilyet még nem láttál!Atyaég,milyen szép!

Spread the love A Hálaadás hetében vagyunk, amikor azon elmélkedünk, miért lehetünk hálásak az életünkben„ – kezdte Gombos Edina egyik legutóbbi Instagram-posztjában, amelyben kifejtette: Floridában az a szokás, hogy ebben az időszakban kezdik el feldíszíteni a fákat. A bejegyzés megtekintése az Instagramon Edina Gombos (@ittvanamerika_hivatalos) által megosztott bejegyzés   „Hálaadáskor összejön a család, …

Read More »

Karácsonyra készült kókusztekercs: mandulás, csokis, rumos ízesítéssel! Mindegyik csodás lett!

Spread the love A párom imádja a boltit, most megleptem saját készítésűvel. Hamar elkészíthetőek és elképesztően finomak lettek. hozzávalók 1 rúdhoz 1 bögre liszt 1 bögrecukor 300 g kókuszreszelék 100 g vaj 1 bögre tej rumaroma, mandulaaroma, kakaópor ízlés szerint Elkészítés A lisztet a cukorral tejjel simára keverni,  majd feltenni …

Read More »

JÉZUS LEVELE AZ EMBEREKHEZ KARÁCSONY ELŐTT

Spread the love Kedves Barátom! Mint tudod, közeledik a születésnapom. Megtiszteltetés számomra, hogy minden évben ünnepséget rendeznek, és úgy tűnik, ez idén is így lesz. Nagyon sok ember vásárol sokat, rengeteg a külön erre az alkalomra szóló rádió- és TV-műsor, hirdetések, reklámok, és a világ minden pontján arról beszélnek, hogy …

Read More »

HAVASI GYOPÁR RECEPT.Még egy süti, aminek az ünnepi asztalon a helye!

Spread the love 6 dl tej 2 csomag vanília ízű pudingpor 20 dkg porcukor 25 dkg vaj 2 csomag vaníliás cukor A lapok lekenéséhez: 1/2 üveg házi baracklekvár 25 dkg vágott dió A tetejére: 2 db tojásfehérje 20 dkg porcukor 10 dkg barna tortabevonó 5 dkg fehér csokoládé A tepsi …

Read More »

A pápa szerint lehet, hogy az idei lesz az utolsó karácsonyunk!

Spread the loveFerenc pápa azt mondta a Szent Péter téren összegyűlt tömegnek, hogy az idei lehet, hogy az emberiség utolsó karácsonya lesz. Komor beszédében a pápa kifejtette, hogy a jelenlegi kaotikus állapot már a „végidők” kezdete, és valószínű, hogy jövőre ilyenkor már felismerhetetlen lesz a világ. A harmadik világháború kezdetét …

Read More »

Teljesen izzott a levegő a Dancing with the Starsban: Elcsattant egy csók Krausz Gábor és Mikes Anna között – videó

Spread the love A november 25-i elődöntőben a páros két eltérő, de mindkettő lüktető táncot mutatott be. Az egyik a vidám és lendületes Jive, a másik pedig egy érzéki rumba volt. A táncosok közötti kémia mindkét tánc során érezhető volt. A táncok végén nem csak a nézők, hanem a táncosok …

Read More »

Tejfölt öntöttem a reszelt krumplira, ennél finomabbat még sosem készítettem! Próbáld ki!

Spread the love A krumpli sok értékes anyagot, vitamint, nyomelemet tartalmaz, hús nélkül így a fogyókúrázók is bátran ehetik, tartalmas, laktató és nem hizlal. Most egy tejfölös, krumplis egytálétel receptjét mutatjuk, így a vacsora ötlete máris kész van.   Erre lesz szükség: 4-6 nagyobb burgonya vaj tejföl vöröshagyma só, bors zöldfűszerek reszelt sajt Így készítsd: …

Read More »